Vj-127/1999/10

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Gazdasági Versenyhivatal által a Rónai László ügyvezető (3525 Miskolc, Horváth L. u. 13. I/7.) által képviselt SZER-TV Kábeltelevízió Kft eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát, annak kézbesítésétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel kérheti az eljárás alá vont vállalkozás.

Indoklás

I.

  • 1.)

    Az 1997. évben alakult eljárás alá vont vállalkozás meghatározó tevékenysége a kábeltelevíziós szolgáltatás, amelyet Szerencs város területén, valamint a városhatártól 5-6 kilóméterre fekvő Ond településen végez, teljes körben csillagpontos rendszerben. Sem Szerencsen, sem Ond településen más vállalkozás nem nyújt kábeltelevíziós szolgáltatást.

  • 2.)

    Az eljárás alá vont vállalkozás két programcsomagot szolgáltat, amelyekkel kapcsolatos fontosabb adatokat az l. táblázat foglalja össze.

l. táblázat

A szolgáltatott programcsomagok főbb adatai

Megnevezés

1998. január l-től

1999.június 1-től

I. programcsomag
-programok száma
-havi előfizetői díj (Ft/fő)
-közvetlen programköltség +/ (Ft/fő)


12
580
52


9
719
67

II. programcsomag
-programok száma
-havi előfizetési díj (Ft/fő)
-közvetlen programköltség +/ (Ft/fő)


19
1200
202


19
1344
347

Megjegyzés: x/ az egyes programok után előfizetőnként
fizetett műsor- és szerződíjak összege

  • 3.)

    Az eljárás alá vont vállalkozás - mint Szolgáltató - és az Előfizetők közötti jogviszonyt a "Szolgáltatási Megállapodás Feltételei" (a továbbiakban: Megállapodás) és az annak mellékletét képező "Szolgáltatási Megállapodás Általános Feltétele", szabályozzák. Az 1999. március 24-től hatályos változat, egyebek mellett az alábbiakat tartalmazza:

    a.) A melléklet 7. pontja szerint "A havi előfizetési díjat a Szolgáltató jogosult módosítani, melyről az előfizetőt a tervezett változást megelőzően legalább 30 nappal írásban tájékoztatja. Amennyiben Előfizető az értesítésben foglalt változtatást elfogadja, vagy 8 napon belül nem él ellene írásban ellentmondással, a szerződésmódosítás elfogadottnak tekinthető".
    b.) A melléklet 10. pontja szerint: "A szolgáltató azonnali hatállyal felmondhatja a megállapodást ... adott naptári évben a határidőre nem történő fizetés kétszeri előfordulása esetén."

  • 4.)

    A Megállapodás nem tartalmaz rendelkezést a Szolgáltatás előfizető általi időszakos szüneteltetésének lehetőségére.

II.

  • 5.)

    A Gazdasági Versenyhivatal az 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 70. § (1) bekezdése alapján hivatalból vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy az eljárás alá vont vállalkozás az 1999. évi havi előfizetési díjának és díjalkalmazási feltételeinek meghatározása és érvényesítése során megvalósított-e a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmába ütköző jogsértést.

  • 6.)

    .) A Tpvt. 71.§ (1) bekezdése alapján készített jelentésben a vizsgáló az alábbi indítványokat tette:

    6.l. Az előfizetési díjak tekintetében az eljárás megszüntetését indítványozta, mert azok - figyelemmel a programköltségek emelkedésére és az inflációból fakadó további költségnövekedésre - nem tekinthetők túlzottan magasnak. Az ezzel kapcsolatos számítását a 2. táblázat foglalja össze.

2. táblázat

A számított és a tényleges nettó díjak összevetése

Megnevezés

I. csomag

II. csomag

1998.

1999.

1998.

1999.

Programköltség

52

67

202

347

Fedezet

466

533 +/

869

993 +/

Nettó díj

518

642

1071

1200

Számított nettó díj

-

600

-

1340

Megjegyzés: Az 1998. évi érték az 1998. évi tényleges inflációval (14,3 %) növelve.

  • 7.)

    6.2. A Megállapodás feltételei tekintetében gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek minősítette, hogy:

    • a.)

      a Megállapodás mellékletének 7. pontja szűkszavú, nem tartalmaz korlátot a díjak emelése tekintetében, a 8 napos felszólamlási idő pedig túlzottan rövid;

    • b.)

      a melléklet 10. pontja kétszeri késedelmes fizetés esetén felmondási jogot biztosit a Szolgáltatónak ; továbbá azt, hogy

    • c.)

      a Megállapodás nem tartalmaz rendelkezést az időszakos szünetelésre.

III.

  • 8.)

    Az eljárás alá vont vállalkozás az eljárás megszüntetését kérte arra tekintettel is, hogy intézkedéseket tett arra nézve, hogy

    • -

      lehetővé teszi az Előfizetők számára a szolgáltatás igénybevételének szüneteltetését;

    • -

      az előfizetési díjakkal kapcsolatos előfizetői felszólamlás, határidejét 8 napról 14 napra módosítja, továbbá

    • -

      a határidőre történő kétszeri nem fizetés esetére vonatkozó szerződés felbontást törli a Megállapodásból.

IV.

  • 9.)

    A havi előfizetési díjakra vonatkozóan a Versenytanács osztotta a vizsgálói álláspontot, mely szerint azok nem minősülnek túlzottan magasnak. Azt a körülményt, hogy az I. programcsomag a költségnövekedések által indokoltnál kismértékben nagyobb mértékben növekedett sem tekintette visszaélésszerűnek, tekintettel arra is, hogy a II. programcsomag díjainak emelkedése alatta maradt a költségek növekedésével indokolt mértéknél. Mindezek alapján a Versenytanács az előfizetési díjak mértéke tekintetében a Tpvt. 77. § (1) bekezdése alapján, az eljárást jogsértés hiányában - a Tpvt. 72. § a.) pontjának második fordulata alapján - megszüntette.

  • 10.)

    A Versenytanács kialakult gyakorlata szerint (Vj-27/1999. számú határozat) az előfizetési díjak módosításakor a vállalkozás akkor jár el helyesen, ha:

    • a.)

      vagy olyan szerződéses kikötést (úgynevezett csúszó árklauzulát) szerepeltet a Megállapodásban, mely összhangban a Legfelsőbb Bíróság G.K.68. számú állásfoglalásával lehetőséget biztosít arra, hogy a havi előfizetési díjak a mindenkori teljesítés időpontjában - az előfizető által ellenőrizhető módon - egyértelműen kiszámíthatóak legyenek,

    • b.)

      vagy vállalja a szerződés - szükség szerinti - folyamatos módosítását az előfizetőkkel való közös megegyezés alapján, ami azt is jelenti, hogy jogszerűen nem alkalmazhat szankciót, ha az előfizető - nem fogadva el az emelést - csak a korábbi díjat fizeti mindaddig, míg az emelt díj közös akarattal megállapításra nem kerül, vagy azt a bíróság nem állapítja meg az eljárás alá vont kezdeményezésére a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 241. §-a alapján.

Az előzőekre tekintettel a Versenytanács nem tekintette visszaélésszerű magatartásnak azt a körülményt, hogy az eljárás alá vont vállalkozás, a díjmódosítás tekintetében "szűkszavú". Az esetleges "bőszavúság" sem elégítené ki ugyanis önmagában az a.) pont alatti feltételt, vagyis azt, hogy a díjemeléssel közölt díj határozott legyen; az a tény pedig hogy az Előfizető ellentmondása esetén a díj nem minősül elfogadottnak - vagyis az ilyen előfizetővel szemben az emelt díjat az eljárás alá vont vállalkozás nem érvényesíti - kielégíti a b.) pont alatti feltételt.

Mindezek alapján a Versenytanács az eljárást e vonatkozásban is megszüntette jogsértés hiányában.

  • 11.)

    A vizsgáló által a 6.2. a.) pontban említett 8 napos felszólamlási idő, továbbá a 6.2. b.) és c.) pontokban említett magatartások tekintetében az a körülmény, hogy ezen magatartások a verseny szabadságát és tisztaságát igen csekély fokban sérthetik, és az eljárás alá vont vállalkozás már intézkedéseket is tett a Megállapodás ezen rendelkezéseinek megváltoztatására, a Versenytanács nem látta indokoltnak az eljárás további folytatását, mire tekintettel az eljárást a Tpvt. 72. § (1) bekezdésének a.) pontja első fordulata alapján e vonatkozásban is megszüntette.

V.

A jogorvoslati jogra vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83. § (1) - (2) bekezdésén alapul.

Budapest, 1999. november 25.

Várné dr. Labát Éva sk. előadó
dr. Sólyom Eszter sk.
dr. Bodócsi András sk.
Szabó Györgyi