Vj-151/1997/15

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Molnár Sándor ügyvéd (1075 Budapest, Madách I.u.8.) által képviselt TANGÓ Kft Budapest eljárás alá vonttal szemben fogyasztók megtévesztése miatt indított eljárásban - tárgyaláson - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont jogsértést követett el, amikor 1997-ben három szakkiállítás alatt a Kereskedő című havonta megjelenő hirdetési magazin példányszámáról valótlan adatokat tett közzé.

Kötelezi, hogy fizessen meg 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számla javára 100 ezer forint, azaz egyszázezer forint bírságot.

A határozat ellen a kézhezvételtől számított 30 napon belül lehet a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál előterjesztendő illetékköteles felülvizsgálati kérelmet benyújtani.

Indoklás

Az eljárás alá vont adja ki a havonta megjelenő Kereskedő című hirdetési magazint. Először 1997. márciusában a Bőr és Cipőhét elnevezésű szakkiállításon kiadott katalógusban, majd az ugyanazon év szeptemberében azonos címen és később, a Nemzetközi Ruházati Szakkiállítás és Vásár alkalmával kiadott katalógusban ajánlotta szolgáltatását a fogyasztóknak azzal, hogy a Kereskedő című hirdetési magazin havonta 25 ezer példányban folyamatosan jelenik meg.

Az ügyben fogyasztók megtévesztése miatt hivatalból indított eljárás során folytatott vizsgálat feltárta, hogy 1996-tól kezdődően a Kereskedő című magazin példányszáma a 10 ezret ugyan meghaladta, de a 20 ezret sem érte el havonta. A vizsgálati jelentés rámutatott, hogy az eljárás alá vont azon magatartása, hogy szolgáltatását a fogyasztóknak valótlan adatok feltüntetésével hirdette, alkalmas a fogyasztók döntési szabadságának tisztességtelen befolyásolására.

Az eljárás alá vont maga sem vitatta a vizsgálati jelentés ténymegállapításait, arra hivatkozott, hogy téves információt szolgáltatott.

A Tpvt. 8. § alapján tilos a gazdasági versenyben a fogyasztót megtéveszteni. A fogyasztó megtévesztése bekövetkezik, ha a vállalkozó az általa kínált áru vagy szolgáltatás valamely lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan, vagy pontatlan információt nyújt. További feltétele a jogsértés megállapításának, hogy az előbbi tisztességtelen versenycselekmény alkalmas legyen a gazdasági verseny materiális értelemben vett zavarására.

Az eljárás alá vont az általa kiadott újsággal egy bizonyos meghatározott fogyasztói réteget céloz meg. A hirdetési magazin lehetőséget biztosít a fogyasztónak arra, hogy áruját egyszeri akcióval egy bizonyos széles körben ismertté tegye. Ebben az értelemben ezért nem mindegy a fogyasztó számára, hogy a választott hirdetést hordozó sajtótermék milyen széles körű potenciális vásárló réteghez jut el.

Az eljárás alá vont bizonyítottan valótlan adatot tett közzé, amikor jelentős mértékben megemelte a sajtótermék példányszámára vonatkozó tényleges adatokat. A fentiek értelmében arra is tekintettel, hogy a hirdetések piacán a szolgáltatók között jelentős verseny van, a fogyasztó, amikor abban kíván dönteni, hogy hirdetését milyen formában, milyen sajtótermékben, melyik lapban tegye közzé, választási helyzetbe kerül. Az eljárás alá vont tehát a tisztességtelen versenycselekménnyel a fogyasztó döntési szabadságát meg nem engedett módon befolyásolta.

A Versenytanács ezért a befejezett jogsértés megállapította és annak súlyával arányban álló bírságot szabott ki.

Budapest, 1998. január 28.

dr. Győrffy István sk. előadó
Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Bodócsi András sk.
Kis Lászlóné