Vj-143/1997/29

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Gazdasági Versenyhivatal által a Sztókay Eszter ügyvéd (1122 Budapest, Városmajor u. 41/b.) által képviselt Korona Kiadó Kft (1111 Budapest, Bartók B u. 30.) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntés befolyásolása miatt indult eljárásban -tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát az eljárás alá vont vállalkozás a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül kérheti a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó, de a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal hivatalból indított eljárást annak megállapítására, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a Mohácsy-Vasy féle IV. osztályos kiegészítő füzetre adott iskolai megrendelések gyűjtése, vagy kezelése során tanúsított-e a fogyasztói döntéseket tisztességtelenül befolyásoló, megtévesztésre alkalmas magatartást, illetve alkalmazott-e a fogyasztók választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszereket.

A bizonyítási eljárásban beszerzett bizonyítékokból (hét tanintézet nyilatkozata) az volt megállapítható, hogy az eljárás alá vont vállalkozás sem megtévesztésre alkalmas tisztességtelen magatartást, sem pedig olyan a fogyasztók választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszert nem alkalmazott, mely akár az 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 8. §-át, akár a 10. §-át sértené.
Az iratokból megállapíthatóan egy iskola jelezte, hogy az eljárás alá vont vállalkozásnak a versenytárs vagyis a a Korona Nova Kiadó Kft megrendelőjén adott le kiegészítő füzetre szóló megrendelést a Mohácsy-Vasy féle kiadványra (Sipkay Barna Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola), közölte ugyanakkor azt is, hogy a megrendelésre az eljárás alá vont vállalkozás nem szállított kiegészítő füzetet. Ugyancsak nem történt szállítás további egy iskolába, illetve négy iskola vagy nem is rendelt kiegészítő könyvet, vagy csak mutatvány példányt rendelt mindkét kiadótól. A Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola a tankönyv mellé a kiegészítő füzetet is az eljárás alá vont vállalkozástól rendelte meg, figyelemmel arra, hogy a megrendelés időpontjában nem is tudtak arról, hogy megrendelhető a Mohácsy-Vasy féle kiegészítő füzet is tekintettel arra, hogy az eljárás alá vont vállalkozás versenytársa később jelentkezett.

Fentiekre tekintettel a Versenytanács - mivel versenyjogilag érzékelhető tényállás nem volt megállapítható a Tpvt. 77. § (1) bekezdés h) pontja alapján, figyelemmel a 72. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra az eljárást jogsértés hiányában megszüntette.

Budapest, 1998. január 29.

Vérné dr. Labát Éva sk. előadó
Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Győrffy István sk.
Kis Lászlóné