Vj-31/1997/18

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa dr. Gáti György jogtanácsos által képviselt ÁB-AEGON Általános Biztosító Részvénytársaság (1091 Budapest, Üllői út 1. szám alatti) eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma miatt indult eljárás során tárgyaláson kívül meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

E határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal 1997. márciusában az eljárás alá vont vállalkozás (a továbbiakban: Rt.) ellen eljárást indított az 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 70. § (1) bekezdése szerint, mert valószínűsíthetően gazdasági erőfölényével visszaélt, amikor 60. életévét betöltő ügyfeleit CSÉB biztosítási szerződésük megszüntetésére hívta fel, továbbá az ügyfelekre hátrányosan módosította az 1997-re vonatkozó CSÉB díjfizetési feltételeket.

Az 1997. július 16-án tartott tárgyaláson az Rt. az eljárás szünetelését kérte és vállalta, hogy a szerződésmegszüntetéssel érintett összes ügyfelét tájékoztatja az 1981. január 1-én bekövetkezett halál esetére szóló feltételváltozásokról, felajánlja értelemszerűen részükre a megszüntetett szerződés újbóli hatályba helyezését. A jövőben ezen úgynevezett megváltási akciója során teljes körű tájékoztatást nyújt.
Azon ügyfeleivel, akiket 1997. január 1-től érint a díjfizetés megváltozása, közli, hogy tetszésük szerinti módon (átutalás, postai utalvány, személyes befizetés) minden év június 30-ig a hátrányos jogkövetkezmények terhe nélkül fizethetik meg az 1.800.- Ft-ot meg nem haladó éves díjukat. Mindazok, akiknek az éves díjfizetési kötelezettsége az 1.800.- Ft-ot meghaladja, minden év március 31-ig és szeptember 30-ig egyenlíthetik ki tartozásukat hasonló módon.

A Versenytanács 6 hónapi időtartamra a Tpvt. 75. §-a alapján elrendelte az eljárás szünetelését, amelynek tartama alatt az Rt. vállalásainak eleget tett, ahogy az az utóvizsgálati jelentésből megállapítható.
Ezért a Versenytanács a Tpvt. 76. § (3) bekezdés c) pontja alapján a rendelkező rész szerint határozott.

Budapest, 1998. január 19.

dr. Kállai Mária sk. előadó
Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Bodócsi András sk.
Ágoston Marika