Vj-114/1997/30

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Gazdasági Versenyhivatal által a dr. Reöthy Gyula jogtanácsos által képviselt Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.) eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erőfölénnyel történő visszaélés tárgyában indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel kérheti az eljárás alá vont vállalkozás.

Indoklás

I.

Magyarországon 1997. I. félév végén 8.998 telepített elektronikus kártyaelfogadó terminál (POS) működött, amely lehetővé teszi, hogy az adott bank által meghatározott bankkártyákat a vásárlás ellenértékeként fizetési eszközként elfogadja a kereskedő. Ebből 3.750 (42 %) az eljárás alá vont vállalkozás kártyaelfogadói rendszerében működött. Ezeket a kereskedő vagy megvásárolja, vagy bérli az eljárás alá vont vállalkozástól.

A terminálok kihelyezésével kapcsolatosan az Üzletszabályzat nem tartalmaz rendelkezést, de írásban van rögzítve a döntési mechanizmus. E szerint a kártyareferens felméri az igénylő üzletet, ott az igénylő kitölti a szerződési blankettát, majd az eljárás alá vont vállalkozás Kártyaelfogadási Osztálya ezt elbírálja és dönt a szerződési ajánlat elfogadásáról. Ezt követően Telepítési Osztály rendelkezik a POS terminálok telepítéséről és negyedévenként ellenőrzést is tart.

II.

A Gazdasági Versenyhivatal azt vizsgálta, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a POS terminálok telepítése és a banki rendszerbe való csatlakozását biztosító szerződés megkötésével kapcsolatosan nem folytat-e a gazdasági erőfölénnyel történő visszaélés tilalmába ütköző - a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 21. §-ába ütköző - gyakorlatot.

Eljárás alá vont vállalkozás az eljárás megszüntetésére irányuló kérelmet terjesztett elő.
Előadta, hogy a kártyaelfogadási szerződés kizárólag a terminált üzemeltető kereskedelmi egység felmérése után köthető meg.
A többéves tapasztalat alapján a visszautasítás okai meghatározhatók:

  • a)

    Kiválasztódtak olyan üzletágak, (például night clubok) vagy egyes területek, ahol a bankkártyával való visszaélések nagyobb számban fordulnak elő, így általában az ilyen kereskedők esetében már a bejelentkezéskor visszautasítják a szerződési ajánlatot.

  • b)

    Ugyancsak nem kötnek szerződést olyan kereskedőkkel, akiket a társbankok korábbi bankkártyával való visszaélések miatt úgynevezett feketelistára vettek, vagy a EUROPAY és VISA Kártyaszervezetek jelentésében visszaélő kereskedőként szerepeltek.

  • c)

    Ha megfelelő információ hiányában a szerződési ajánlat kitöltésre kerül, de az elbíráláskor újabb, negatív jellegű adatok állnak rendelkezésre, a szerződési ajánlatot ugyancsak nem fogadja el.

Általánosságban létezik diszpreferált ügyfélkör, például a sex shopok, míg a nagy országos kereskedelmi hálózattal rendelkező cégeket preferálja.

A vizsgálati jelentés arra a következtetésre jutott, hogy az eljárás alá vont vállalkozásnak az érintett piacon (POS terminálok telepítését biztosító szerződés), illetőleg az ehhez kapcsolódó piacon (bankkártyák piaca) nincs gazdasági erőfölénye, mert a vállalkozások a kihelyezés érdekében más hitelintézethez is fordulhatnak. Ugyanakkor magatartása sem visszaélésszerű, hiszen nincs szerződéskötési kötelezettsége, ezért szabadon dönthet, hogy milyen üzletpolitikát folytat a terminálok telepítésénél.
Ezért indítványozta a versenyfelügyeleti eljárás megszüntetését.

III.

A Tpvt. 21. §-a tiltja a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést, amelynek tipikus eseteit az a)-f) pontban sorolja fel. Így a c) pont szerint tilos indokolatlanul elzárkózni az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától.
E törvényhely nem önmagában a piacuralmi helyzetet, hanem az azzal való visszaélést tiltja, azaz a két feltétel - erőfölényes helyzet, valamint visszaélésszerű magatartás - együttes megvalósulása eredményezi a törvénybe ütköző magatartást.
A Versenytanács a rendelkezésre álló adatokból azt a következtetést vonta le, hogy akkor, amikor az eljárás alá vont vállalkozás a szerződési ajánlatot nem fogadja el, azt alapos indokból teszi.
A banknak ugyanis fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy az üzleti életben jó hírneve megmaradjon, de ne is érje üzleti veszteség az esetleges visszaélések miatt. Ezért indokolt, hogy ott, ahol visszaélés történt, elzárkózzon a további szerződés megkötése elől, ugyanakkor az új terminálok kihelyezése esetén a visszaélés esélyét ne teremtse meg azzal, hogy olyan környéken, vagy olyanprofilú üzletben telepítse, ahol alappal feltételezi - akár bűnügyi statisztika, akár köztudomású tények alapján -, hogy olyan ügyfélkör fordul meg, amely potenciálisan magában hordozza a visszaélést.

Ezért a Versenytanács a visszaélésszerű magatartás hiányában nem is foglalkozott a gazdasági erőfölényes helyzet meglétével, és mert az eljárás alá vont ügyfél a törvénybe ütköző magatartás hiányában nem volt elmarasztalható, a Tpvt. 72. § a) pontja értelmében az eljárást megszüntette.
A Tpvt. 74. § (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül határozott.
A jogorvoslati lehetőség a Tpvt. 83. § (1) bekezdésén alapul.

Budapest, 1997. december 16.

dr. Sólyom Eszter sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
Vérné dr. Labát Éva sk.
Ágoston Marika