A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2014. június 30-án kelt döntésével nyolc budapesti transzportbeton gyártó vállalkozással és a Magyar Betonszövetséggel szemben 2.790.200.000 Ft összegű bírságot szabott ki, mert 2005 és 2007 között az 1000 m3 feletti Budapest-környéki transzportbeton megrendeléseket előre meghatározott kvóta mentén felosztották, valamint meghatározták a transzportbeton árszintjét, ezzel egységes, folyamatos és komplex jogsértést követtek el.

A GVH a rendelkezésére álló – elsősorban irati – bizonyítékok (találkozókon készült táblázatok és naplóbejegyzések, egyéb feljegyzés) alapján megállapította, hogy a 2005-től 2007-ig terjedő időszakban a Betonpartner Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Cemex Hungária Építőanyagok Kft., a DBK-Földgép Építési Kft., a Duna-Dráva Cement Kft., az Osteuropäische Zementbeteiligungs AG, a Magyar Betonszövetség „v.a.”, a STRABAG Építő Zrt., a Frissbeton Betongyártó és Forgalmazó Kft., valamint a LASSELSBERGER HUNGÁRIA Termelő és Kereskedelmi Kft. a piac felosztása és a piaci árszint megtartása céljából rendszeresen tárgyalásokat folytattak.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásában azt vizsgálta, hogy a Betonpartner, a Cemex, a DBK, a Frissbeton, a Holcim, a TBG, a Lasselsberger és a Strabag a Magyar Betonszövetség kereteit is felhasználva 2005-től 2007-ig terjedő időszakban a piaci árszint megtartására és a piac felosztására irányuló tárgyalásokat folytattak-e. A GVH vizsgálata arra is kiterjedt, hogy a vizsgált időszakban a vállalkozások információt cseréltek-e egymással, miszerint bizonyos üzletfeleket kölcsönösen nem szolgálnak ki.

A bizonyítékok szerint az érintett vállalkozások felsővezetői évente egy alkalommal (Magyarországon, Ausztriában), a középvezetők havonta több alkalommal (a Magyar Betonszövetség irodájában) találkoztak. Az egyeztetések célja az volt, hogy a vállalkozók a korábban meghatározott árszinteket és a „védett” vevőiket megtartsák, valamint a piaci részesedéseknek megfelelően felosszák a vevőket egymás között.

Az egyes transzportbeton gyártókkal szemben kiszabott bírságok a következők szerint alakultak:

  • a Betonpartner Magyarország Kft. 185.400.000,- Ft
  • a Cemex Hungária Kft. 643.900.000,- Ft
  • a DBK-Földgép Kft. 192.000.000,- Ft
  • a Duna-Dráva Cement Kft.-t 465.800.000,- Ft
  • a Frissbeton Betongyártó és Forgalmazó Kft. 53.500.000,- Ft
  • az Osteuropäische Zementbeteiligungs AG 550.000.000,- Ft
  • a LASSELSBERGER HUNGÁRIA Kft. 270.200.000,- Ft
  • a STRABAG Építő Zrt. 428.400.000,- Ft

A GVH a Magyar Betonszövetséggel szemben jelképes, 1.000.000 Ft összegű bírságot szabott ki, mert a jelen ügyben feltárt jogsértésben a szerepe a kartellal összefüggő adminisztratív feladatok ellátására korlátozódott.

A bírság számítása a GVH Elnökének és a Versenytanács elnökének 1/2012. sz. közleményen alapul, amely rögzíti a bírság kiszabásának szempontjait. A GVH a bírságkiszabás során releváns forgalomnak az eljárás alá vontak jogsértésének ideje alatt elért, a budapesti és környéki, 1000 m3 feletti transzportbeton megrendelésekből elért nettó árbevételt tekintette.

A bírságkiszabás során döntő súlyt képviselt, hogy az árrögzítés és a piacfelosztás kőkemény kartellnak minősül és a vállalkozások a jogsértő magatartásukkal jelentős mértékben korlátozták a versenyt. A GVH figyelembe vette az érintett vállalkozások piaci részesedését a vizsgált időszakban a budapesti transzportbeton piacon és további súlyosító körülményként értékelte, hogy a transzportbeton árszintjének meghatározását a vállalkozások ténylegesen megvalósították.

A versenykorlátozó megállapodások legsúlyosabb esetét a titkosan megvalósított, úgynevezett kőkemény (hard-core) versenykorlátozások jelentik. Ezek a megállapodások a vételi vagy az eladási árak versenytársak közötti közvetlen vagy közvetett meghatározására, a piac versenytársak által történő felosztására (ideértve a versenytárgyalási összejátszást is), vagy termelési, eladási kvóták meghatározására vonatkoznak, s éppen ezért sem kivétel, sem mentesség alá nem eshetnek.

A GVH súlyosító körülménynek tekintette továbbá a felróhatóságot, amelyet különös súllyal értékelt arra is tekintettel, hogy számos bizonyíték igazolta, hogy az érintett vállalkozások a találkozók titkosságának megőrzésére szolgáló fokozott biztonsági intézkedéseket hajtottak végre, amelyek arra utalnak, hogy tisztában voltak magatartásuk jogellenességével. A vállalkozások közül a Strabag Építő Zrt. többszörös visszaeső, erre figyelemmel a GVH vele szemben +200%-kal növelte a bírság alapösszegét.

A GVH bizonyítottság hiányában megszüntette az eljárást a vállalkozásoknak a nem fizető vevők kölcsönös ki nem szolgálásával összefüggő és a 2008-tól tanúsított magatartásai vonatkozásában.

A GVH munkáját informátor segítette, aki az eljárás alá vontakkal szemben kiszabott bírság egy százalékával megegyező mértékű – 27.902.000 Ft – informátori díjban részesül. Az informátor kilétét a GVH semmilyen formában nem fedi fel.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-29/2011.

Budapest, 2014. július 8.

Gazdasági Versenyhivatal

További információ a sajtó számára:
GONDOLOVICS Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8902
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban