Vj-121/2001/15

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Máttyus Ádám ügyvéd (1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 12.) által képviselt Tyco International Ltd. kérelmezőnek összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként résztvett a szintén dr. Máttyus Ádám által képviselt C.R. Bard Inc. - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a kérelmező irányítást szerezzen a C.R. Bard Inc. felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel.

Indoklás

I.

A kérelmezett összefonódás

  • 1.

    1. A 2001. május 29-én megkötött "Egyesülési Megállapodás és Terv" szerint a kérelmező Tyco International Ltd. (a továbbiakban: Tyco) irányítást szerez a C.R. Bard Inc. (a továbbiakban: Bard) felett oly módon, hogy egy, a Tyco százszázalékos tulajdonában álló - az irányítás megszerzése céljából alapított - vállalkozás beolvad a Bard-ba.

  • 2.

    2. Az 1. pont szerinti tranzakcióhoz - mint vállalkozások összefonódásához - a Tyco 2001. június 29-én kelt kérelmében a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

II.

Az összefonódás résztvevői

A Tyco-csoport

  • 3.

    3. A Tyco nyílt részvénytársaság, melynek részvényeit New York, London és Bermuda tőzsdéin jegyzik. A Tyco és az általa közvetlenül vagy közvetve irányított vállalkozások (a továbbiakban együtt: Tyco-csoport) tevékenységüket az egész világon folytatják. A Tyco-csoport főbb tevékenységi körei: tűzvédelmi és biztonságtechnikai szolgáltatások, egészségügyi és speciális egészségvédelmi termékek, telekommunikációs rendszerek, elektronika, irányításszabályozás és környezetvédelem.

  • 4.

    4. A Tyco-csoporthoz hat Magyarországon honos vállalkozás tartozik.
    4.1. A Total Walther Fővállalkozó és Mérnöki Kft. (a továbbiakban: Total Kft.) 1995. október 1-jei alapításától a Tyco-csoporthoz tartozik. Fő tevékenysége az oltás- és jelzéstechnikai szolgáltatások nyújtására alkalmas rendszerek tervezése, megépítése és üzembe helyezése. A Tyco-csoport többi vállalkozása részére történő értékesítés nélküli (szűkített) 2000. évi nettó árbevétele 1100 millió forint volt.

    4.2. A Spinkler 2000 Tűzvédelmi Kft. (a továbbiakban: Spinkler Kft.) tevékenysége a tűzvédelmi rendszerek kiépítéséhez szükséges termékekkel való kereskedelem. Az 1993-ban alapított vállalkozás 2000. július 31-én került a Tyco-csoporthoz. Szűkített nettó árbevétele 2000. évben 415 millió, 1999. évben 512 millió forint volt.

    4.3. Az elektrotechnikai termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó három vállalkozás közül:
    - az 1993. évben alapított Tyco Electronics Hungary Termelő Kft. (a továbbiakban: Tyco Kft.) 1999. szeptember 13-án került a Tyco-csoporthoz, szűkített nettó árbevétele 2000. évben 10359 millió, 1998. évben 3780 millió forint volt;
    - a Tyco Electronics MPI Alkatrészgyártó Kft (a továbbiakban: Tyco MPI Kft.) jogelődjét 1997. évben alapították, és 2000. szeptember 8-tól tartozik a Tyco csoporthoz, szűkített nettó árbevétele 2000. évben 13604 millió, 1999. évben 5106 millió forint volt; melyből 2655 millió forint származott a jogelőd vállalkozás azon részéből, amely 2000. szeptember 8-án a Tyco-csoport részévé vált;
    - az 1998. évben alapított Tyco Electronics EC Elektronikai Komponenseket Gyártó Kft. (a továbbiakban: Tyco EC Kft.) 2000. április 26-tól tartozik a Tyco-csoporthoz szűkített nettó árbevétele 2000. évben 20 millió, 1999. évben 10 millió forint volt.

    4.4. A Newcourt Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: Newcourt Kft.) 2001. március 12-től tartozik a Tyco-csoporthoz, 2000. évben 120 millió forint nettó árbevételt ért el lízing szolgáltatásból és bérleti szerződések közvetítésével. Lízing tevékenységet jelenleg nem végez, mert arra vonatkozó engedélyét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete visszavonta.

  • 5.

    5. A Tyco-csoport külföldön honos tagjai a Magyar Köztársaság területén 2000. évben 703 millió forint nettó árbevételt értek el, egészségügyi eszközök és berendezések értékesítéséből, melyek magukban foglalnak minden olyan szerkezetet, alkalmazást vagy anyagot, melyet a klinikai orvosok használnak diagnosztikai, ellenőrző célokra, a betegségek gyógykezelése céljából.

A Bard-csoport

  • 6.

    6. A Bard és az általa közvetlenül vagy közvetve irányított vállalkozások (a továbbiakban együtt: Bard-csoport) egészségügyi eszközök és berendezések gyártásával és forgalmazásával foglalkozik a világ számos országában.

  • 7.

    7. A Bard-csoporthoz magyarországi vállalkozás nem tartozik, a csoport külföldön honos tagjai a Magyar Köztársaság területén 2000. évben 320 millió forint nettó árbevételt értek el

III.

Az egészségügyi eszközök és berendezések piaca

  • 8.

    8. A Magyarországon forgalmazott egészségügyi eszközök és berendezések túlnyomó részben importból származnak, magyarországi gyártás csupán néhány áruféleségből van. A magyar piacon - jellemzően forgalmazó leányvállalkozásaik révén - további jelentős nemzetközi vállalkozások is jelen vannak (pl. Johnson & Johnson, B.Braun).

  • 9.

    9. A Tyco- és a Bard-csoport által Magyarországon forgalmazott egészségügyi eszközök és berendezések nagyobb részben egymást kiegészítő jellegűek. A mindkét vállalkozás-csoport által forgalmazott árucsoportok 2000. évi magyarországi forgalmából együttes piaci részesedésük
    - a sebészeti kötöző anyagokból 15;
    - a haemodialízis katéterekből 10;
    - a vizelet-elvezető zacskókból és katéterekből 1
    százalék körüli mértékű volt.

  • 10.

    10. A kizárólag az egyik vállalkozás-csoport által forgalmazott áruk közül a kontrasztanyagok és diagnosztikai reagensek árucsoportból a Tyco-csoport részesedése 15 százalék körüli, míg a többi árucsoport egyikében sem éri el a Tyco- vagy a Bard-csoport részesedése az 5 százalékot.

  • 11.

    11. A Tyco-csoport további magyarországi tevékenységei, valamint az egészségügyi eszközök és berendezések gyártása, forgalmazása között nincs vertikális kapcsolat.

IV.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 12.

    12. Az 1. pont szerinti tranzakció a Tpvt. 23. § (1) bekezdésének b) és (2) bekezdésének a) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül, melyre - jóllehet külföldön honos vállalkozások között jön létre - kiterjed a Tpvt. hatálya, mert az összefonódásban résztvevő két vállalkozáscsoport közül
    - a Tyco-nak vannak magyarországi tagjai;
    - a Bard pedig exportálja áruit Magyarországra
    mire tekintettel az összefonódás hatása érvényesülhet a Magyar Köztársaság területén (Tpvt. 1. §).

A küszöbértékek számítása

  • 13.

    13. A Tpvt. 24. § (1) bekezdése szerint az összefonódáshoz akkor kell engedélyt kérni, ha az érintett vállalkozások (Tpvt. 26. §) előző üzleti évben elért együttes nettó árbevétele a tízmilliárd forintot meghaladja és

    • a)

      a) az irányítás alá kerülő vállalkozás - a vállalkozáshoz kapcsolódó közvetett résztvevőkkel (Tpvt. 26. § (3) bekezdés) együttes - előző évi nettó árbevétele ötszázmillió forint felett van, vagy

    • b)

      b) az irányítás alá kerülő vállalkozásoknak az a) pont szerint számított nettó árbevételével együtt az irányítást megszerző vállalkozás és az ahhoz kapcsolódó közvetett résztvevők az összefonódást megelőző két éven belül összesen ötszázmillió forintot meghaladó előző évi nettó árbevétellel rendelkező vállalkozással összefonódást valósítottak meg.

  • 14.

    14. A Tpvt. 27. § (1) bekezdése szerint a nettó árbevétel számítása során nem kell számításba venni az érintett vállalkozások egymás közötti forgalmát, a (2) bekezdés értelmében külföldön honos vállalkozások nettó árbevételének számítása során a Magyar Köztársaság területén elért nettó árbevételt kell figyelembe venni.

  • 15.

    15. Az összefonódással érintett vállalkozások a Tyco- és a Bard-csoport tagjai, melyek közül
    - a Total Kft. (1100 millió forint);
    - a Spinkler Kft. (415 millió forint);
    - a Tyco Kft. (10359 millió forint);
    - a Tyco MPI Kft. (13604 millió forint);
    - a Tyco EC Kft. (20 millió forint);
    - a Newcourt Kft. (120 millió forint);
    - a Tyco-csoport külföldön honos tagjai (703 millió forint); továbbá
    - a Bard-csoport külföldön honos tagjai (320 millió forint)
    az összefonódást megelőző évben (2000. év) összesen 26641 millió forint - 14. pont szerint számított - nettó árbevételt értek el, ami meghaladja a Tpvt. 24. § (1) bekezdése szerinti tízmilliárdos küszöbértéket.

  • 16.

    Az irányítás alá kerülő vállalkozás-csoport 2000. évi nettó árbevétele (320 millió forint) nem érte el a Tpvt. 24. § (1) bekezdés a) pontja szerinti ötszázmillió forintos küszöbértéket, ezért vizsgálni kell a Tpvt. 24. § (1) bekezdés b) pontja szerinti feltételt is.

  • 17.

    Az irányítást szerző Tyco és az ahhoz kapcsolódó közvetett résztvevők (a Tyco-csoport tagjai) a kérelmezett összefonódást megelőző két éven belül (vagyis 1999. május 29-ét követően) a Táblázat szerinti vállalkozásokkal valósítottak meg összefonódást.

Táblázat

A Tyco-csoport tagjai által 1999. 05.29. után megvalósított
összefonódások

Vállalkozás neve

Összefonódás időpontja

Előző év

A vállalkozás előző évi
nettó árbevétele (millió
forint)

Tyco Kft.
Tyco EC Kft
Sprinkler Kft.
Tyco MPI Kft.
Newcourt Kft.
Bard-csoport

1999.09.13.
2000.04.26.
2000.07.31.
2000.09.08.
2001.03.12.
2001.05.29.

1998.
1999.
1999.
1999.
2000.
2000.

3780
10
512
2655
120
320

Összesen

-

-

7397

  • 18.

    Miután - a tízmilliárd forintos küszöbérték teljesülése mellett (lásd 15. pont) - a Tyco-csoport a kérelmezett összefonódással együtt az azt megelőző két évben 500 millió forintot meghaladó (7397 millió forint) összefonódást valósított meg, ezért a kérelmezett összefonódáshoz a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

V.

Az engedélyezés

  • 19.

    19. A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon.

  • 20.

    20. Összefonódással érintett piac(ok)nak az(ok) minősülnek, amely(ek)en az összefonódás valamely - akár közvetlen, akár közvetett - résztvevője piaci tevékenységet fejt ki. E piacok közül azonban az összefonódásnak - speciális helyzeteket leszámítva - azokon lehet hatása a gazdasági erőfölényre (és általában is a gazdasági versenyre), amelyeken az összefonódásban résztvevő két vállalkozás-csoport legalább egy-egy tagja jelen van (lehet), akár vevőként, akár eladóként. Ha ugyanis a két vállalkozáscsoport:

    • -

      - azonos piac azonos (vevői vagy eladói) oldalán tevékenykedik, akkor horizontális összefüggésben összefonódásuk esetén csökken az egymással (lehetséges) versenyben álló vállalkozáscsoportok száma (növekszik a koncentráció), illetve ha

    • -

      - azonos piac ellentétes oldalán helyezkedik el, akkor a köztük meglevő (lehetséges) vevő-eladó (vertikális) kapcsolat jellegének - az összefonódás alapján bekövetkező - megváltozásából adódóan lehetnek káros hatásai az összefonódásnak a gazdasági versenyre.

  • 21.

    Az előzőekből kiindulva a Versenytanács az összefonódás várható versenyhatásait horizontális összefüggésben az egészségügyi eszközök és berendezések piacán vizsgálta. A Tyco- és a Bard-csoport együttes piaci részesedése egyetlen árucsoport esetében sem éri el a 20 százalékot, sőt az áruk túlnyomó többsége esetében még az 5 százalékot sem. Ebből következőleg - a magyar piacon jelenlévő jelentős nemzetközi versenytársakra is tekintettel - az összefonódásnak horizontális összefüggésben nem valószínűsíthetők káros versenyhatásai, és az alacsony piac részesedések alapján abból sem származhatnak káros versenyhatások, hogy az összefonódás révén bővül a Tyco-csoport áruválasztéka (portfoliója).

  • 22.

    A Tyco- és a Bard-csoport között nincs a magyar piacot érintő érdemi vertikális kapcsolat, mely versenyproblémákhoz vezethetne.

  • 23.

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában - egyezően a Tpvt. 71. § (2) bekezdés alapján tett vizsgálói indítvánnyal - az összefonódást engedélyezte.

  • 24.

    A Versenytanács a kérelmezett összefonódás esetében - figyelemmel a két vállalkozás-csoport alacsony együttes piaci részesedésére - alkalmazhatónak találta a Tpvt. 63. § (3) bekezdésének ac) pontját, mely szerint a versenytanácsi határozatot 45 napon belül kell meghozni, ha az engedély a Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg.

VI.

Eljárási kérdések

  • 25.

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdése ac) pontjának alkalmazásából következőleg az eljárási díj megfizetéséről rendelkezni nem kellett, mert a kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti kettőmillió forintos eljárási díjat előzetesen lerótta.

  • 26.

    Az ügyfelek (a kérelmező Tyco és az irányítása alá kerülő Bard) képviselőjük útján kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 27.

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2001. november 15.

dr. Bodócsi András sk.
dr. Zavodnyik József sk.
dr. Köbli József sk.
Szabó Györgyi