A versenytörvény (valamint a reklámtörvény és a kereskedelmi törvény) mellett léteznek olyan jogszabályok, amelyek nem képezik ugyan részét a szorosan vett versenyszabályozásnak, de a versennyel, s így érintőlegesen a GVH tevékenységével (is) kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaznak. Ilyenek az egyes szabályozott szektorok vagy természetes monopóliumok szabályozásával foglalkozó jogszabályok, mint a hírközlési törvény, a villamos energia törvény vagy a vasúti törvény (s ezek közösségi jogi megfelelői). Ezen jogszabályok érvényesítését az adott ágazat felügyeletére létrehozott hatóság (a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, illetve a Nemzeti Közlekedési Hatóság) látja el, azonban a versenyszempontok figyelembevétele érdekében bizonyos kérdésekben a jogszabályok előírják a GVH-val való együttműködést, amelynek kereteit jellemzően a hatóságok közötti együttműködési megállapodások teremtik meg.

A GVH a tevékenységéhez kapcsolódóan más hatóságokkal is megállapodásban rendezte az együttműködés lehetséges területeit és formáit. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatallal kötött együttműködési megállapodás a fogyasztók gazdasági érdekeinek és a piaci verseny tisztaságának hatékonyabb védelmét szolgáló közös fellépések kereteinek lefektetésére irányul, míg a Magyar Nemzeti Bankkal kötött együttműködési megállapodás a pénzügyi piacok átlátható és folyamatos működéséhez, valamint a pénzügyi piacok iránti bizalom erősítéséhez, illetve a tisztességes versenyen alapuló fejlődéséhez járulhat hozzá. A GVH versenypártolási munkájának hatékonyságát kívánja előmozdítani a kormányzati gazdaságpolitika fő felelősével, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal kötött együttműködési megállapodás.

Jelenleg tehát együttműködési megállapodás él a GVH és

 

Korábbi együttműködési megállapodások (archív)