Nyomtatható verzió PDF formátumban

Fővárosi Bíróság

7. K. 33028/2004/3.

A Fővárosi Bíróság a Magyar Orvosi Kamara felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal alperes, verseny ügyben a következő

végzést

hozta.

A bíróság a pert megszünteti.

A bíróság megállapítja hogy a felperes teljes személyes illetékmentesség folytán le nem rótt 15.000,- (Tizenötezer) Ft. kereseti illetéket az állam viseli.

A végzés ellen a kihirdetéstől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye, melyet a Fővárosi Ítélőtáblának címezve, ennél a bíróságnál kell írásban, három azonos példányban benyújtani.

Indokolás

Felperes keresettel támadta az alperes Vj-45/2001 sorszámú határozatát.
A felperes az első érdemi tárgyalást követően keresetétől elállt és kérte a per megszüntetését.

Alperes az elálláshoz hozzájárult, perköltség igénye nem volt.

A bíróság erre tekintettel a pert, figyelemmel a Pp. 160. § (1) bekezdésében foglaltakra, a Pp. 157. § e) pontja alapján megszüntette.

A bíróság az illetékről az Illetéktörvény 5. § (1) bekezdés d) pontja, és a 43. § alapján rendelkezett.

A felek egybehangzóan úgy nyilatkoznak, hogy fellebbezési jogukról lemondanak.
A bíróság ezt követően megállapítja, hogy a bíróság 3-I. sorszámú végzése a mai napon jogerős és végrehajtható.

Budapest, 2005. január 20.