Nyomtatható verzió PDF formátumban

Fővárosi Bíróság

7. K. 31486/2004/5.

Végzés

Pantel Rt. felperesnek Gazdasági Versenyhivatal alperes ellen közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt - indult perében a bíróság a felperes keresetlevelét idézés kibocsátása nélkül elutasítja.

A végzés ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül van helye fellebbezésnek a Fővárosi Ítélőtáblához, melyet a Fővárosi Bírósághoz címzetten, írásban, 3 példányban kell benyújtani.

Indokolás

Az alperes VJ-100/2002-es számon 2004. január 22-én kihirdetett határozatot hozott, melyben megállapította, hogy a MATÁV Rt. visszaélt gazdasági erőfölényével. Ugyanezen a napon sajtóközleményt tett közzé alperes a határozatról, mely mind a nyomtatott sajtóban, mind az elektronikus médiában megjelent.

A felperes, aki sem ügyfélként, sem bejelentőként az eljárásban nem vett részt az alpereshez 2004. április 22. napján érkezett keresetet terjesztett elő az alperesnél, és kérte a határozat felülvizsgálatát. Előadta, hogy a felperes a MATÁV versenytársa, attól a határozattal is érintett szolgáltatásokat vesz igénybe, így a határozat a felperes jogát illetve törvényes érdekét érinti.

Előadta továbbá azt is, hogy a támadott határozatról az alperes honlapjáról 2004. március 20. napján értesült.

A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (továbbiakban Tpvt.) 83. § (1) bek. értelmében az ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálata - ideértve annak kiegészítését és a rendelkező részt érintő kijavítását is - a kézbesítésétől számított harminc napon belül keresettel kérhető a bíróságtól. A keresetnek a határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs.

Felperes közlése szerint a határozatról 2004. március 20 napján értesült.

A Legfelsőbb Bíróság 4/2003. számú Polgári Jogegységi döntése rögzíti, hogy a jogszabályban rögzített keresetindítási határidő az anyagi joghoz, jogviszonyhoz kötődik, így az anyagi jogi természetű. A keresetlevélnek bírósághoz történő benyújtása nem perbeli cselekmény, ezért e határidő számítására a Pp. 105. § (4) bekezdése nem alkalmazható.

A keresetindítási határidő a Pp. 103. § (5) bekezdése alapján akkor tekinthető megtartottnak, ha a bírósághoz intézett beadványok előterjesztése a határidő utolsó napján még hivatali időben megtörténik.

A Pp. 330. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a keresetlevelet az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél is elő lehet terjeszteni, így felperesnek lehetősége volt alpereshez azt benyújtani, de ezt joghatályosan kizárólag a keresetindítási határidőn belül tehette meg.

Tekintettel arra, hogy a felperes által egyébként nem alátámasztott 2004. március 20. napján bekövetkezett értesülés és az alperes iktatóbélyegzője szerinti, a 2004. április 19. napján (hétfő) postára adott kereset 2004. április 22 napi (csütörtök) érkeztetési dátuma között több mint 30 nap telt el, így az előterjesztett keresetlevél elkésett.

A hivatkozott jogegységi döntés kimondta, hogy anyai jogi határidőre a Pp. 105. § (4) bekezdése szabálya nem alkalmazható.

A bíróság által figyelembe vett jogegységi döntés a Magyar Közlöny 2003/151. számában jelent meg, a közzétételt követő ügyekben azt a bíróság köteles figyelembe venni és döntéshozatala során érvényre juttatni.

Felperes ezt a mulasztását a Pp. 106-110. § szerinti igazolási kérelemmel nem mentette ki.

Utalni kíván továbbá a bíróság arra, hogy felperes kereshetőségi joga sem állapítható meg, tekintettel arra, hogy az általa valószínűsített tények alapján, valamennyi MATÁV Rt.-vel szerződéses kapcsolatban álló piaci szereplő ügyfélnek, illetve kereshetőségi joggal rendelkezőnek minősülne, márpedig ilyen közvetett kapcsolat nem alapozza meg a kereshetőségi jogot, mert nem áll fenn felperes közvetlen törvényes érdeke.

A bíróság végül felhívja a felperes figyelmét, hogy az ilyen esetekben nemcsak fokozott gondossággal kell vizsgálni az ügyféli minőség- illetve kereshetőségi jog - meglétét, de az Áe.2. § (6) bekezdésében írtakat is, amelyre figyelemmel a 2004. január 22-e - a támadott határozat kihirdetése óta - és annak sajtóban történt közzététele óta eltelt jelentős késedelem szintén nem elfogadható. Ugyanis amennyiben a felperes törvényes érdekét érintő ügyről lett volna szó, akkor a jóhiszemű közreműködés követelményének megfelelően elvárható lett volna az ügy kellő figyelemmel kísérése, és megfelelő szakapparátussal rendelkező felperesnek a határozat meghozatalát már jóval korábban január végén észlelnie kellett volna.

Mindezek alapján a bíróság a keresetlevelet a Pp. 130. § (1) bekezdés h.) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül elutasította.

Az eljárás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 57. § (1) bekezdés a.) pontja alapján illetékmentes.

Budapest, 2004. június 16.

Jogerős: 2004. október 8-án.