A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA

mint másodfokú bíróság

Kf. V. 39. 313/2001/4.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a Berma Profil Haszongépjármű Kft. (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyügyben hozott határozat felülvizsgálata iránt indított perben a Fővárosi Bíróság 2001. január 24-én kelt 2.K.34.643/2000/2. számú ítélete ellen a felperes által 3. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

ítéletet

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 15.000 (tizenötezer) forint másodfokú eljárási költséget. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg a Magyar Államnak - az illetékhivatal külön felhívására - 13.500 (tizenháromezer-ötszáz) forint fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezések helye nincs.

Indokolás

A felperes Suzuki Ász fantázia néven gépkocsik és alkatrészek értékesítésével foglalkozik. 1996-óta használt autókat tovább eladásra vesz át akként, hogy azok értékét az új gépkocsi árába előlegként vagy önrészként beszámítja. E tevékenység reklámozása érdekében a felperes 1999. év második felében reklámkampányt folytatott. A nyomtatott sajtóban közölt reklámjai során "Good Bye Trabi" címmel azt hirdette, hogy új kocsi vásárlása esetén minden kétütemű autóért 200-250 ezer forintot, Zsiguliért 200-500 ezer forintot, roncs autóért minimum 150-200 ezer forintot műszaki vizsga nélkül beszámít. Azonban, ha a hozott gépjármű forgalmi vizsgája három hónapnál rövidebb volt, vagy már lejárt, a meghirdetett összegű beszámítás helyett a roncsként kezelt jármű értékét a fogyasztóval folytatott alku során határozta meg. Későbbiekben ugyanezen akció során ajándék Casco juttatást helyezett kilátásba, melyet a helyszíni átvizsgáláskor roncsautónak minősített jármű esetében nem alkalmazott.

"-257.000 Celsius fok árnyékban" címmel futó reklámok esetében a felperes azt ígérte, hogy minimum megtakarítás új Suzuki hitelvásárlása esetén 257 ezer forint, vagy ha ajándékot választ akkor a határ a csillagos ég. A gépjármű alaptípusának megvásárlásakor a fogyasztó nem kapott 257 ezer forint erejéig kedvezményt, mert ez esetben a felperes ajándékot nyújtott. Más típusoknál a fogyasztó 10%-os árengedményben részesült, amely juttatás csak a kamatvárakozás teljesítésekor lehetett azonos az ígért hitelkedvezménnyel. A felperes a korlátlan ajándékozást 180 ezer forintban maximálta. A felperes további hirdetéseiben a valamennyi vételre vonatkozó Casco ajándék félreérthetően került megfogalmazásra, mert a kedvezmény a hitelfelvétellel történő vásárláskor a kötelező Casco biztosítás miatt nem érvényesülhetett. A Casco ajándék a biztosítás összegének bizonyos ideig történő fizetésére vonatkozott a hirdetés szerint.

Az alperes versenyfelügyelete eljárást indított és a 2000. május 25-én kelt Vj-1/2000/45. számú határozatában megállapította, hogy a felperes a ;,Good Bye Trabi" és a "-257 ezer Celsius fok árnyékban" elnevezésű hirdetéseiben az árú értékesítéséhez kapcsolódó ajándékokról, engedményekről a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatást adott. A felperest 1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt .) 8. § (2) bekezdés c) pontjának megsértése miatt. Határozata indokolása szerint a felperes úgy népszerűsítette kedvezményekben, ajándékokban bővelkedő értékesítési gyakorlatát, hogy azok nyújtását a gyakorlatban a meghirdetettnél szűkebb korlátok közé szorította.

A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának megváltoztatása iránt. Arra hivatkozott, hogy jogsértést nem valósított meg, kérte a bírság megfizetése alóli mentesítését. A kedvezményeket folyamatosan érvényesítették, a roncsautók értékesítésekor jogsértés nem valósult meg, mert az árban történő megegyezés során a fogyasztók választási szabadsága nem sérült. A vásárlók választásuk szerint részesedtek vagy ajándékban, vagy más kedvezményben. A 257 ezer forintos hitel megtakarításra vonatkozó ígéret megvalósult, a pénzintézet feltételrendszere szerint legalább ilyen összegű kedvezményt lehetett elérni. A csillagos égre utaló határ figyelemfelkeltő célzattal került csak megfogalmazásra, ez a megfogalmazás azonban nem jogsértő. Az ajándék Casco is a vásárló kívánsága szerint is biztosított volt, érdeksérelem nem érte a fogyasztókat.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a Tpvt. 8. § (2) bekezdés c) pontja szerint a fogyasztó megtévesztése megvalósul, ha különösen a forgalmazási módról, a fizetési feltételekről, a kapcsolódó ajándékokról, engedményekről, a nyerési esélyekről megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak. A reklám akkor tekinthető jogszerűnek, ha állításai pontosak, valósak és amennyiben a reklámígéret teljes körű megismeréséhez további információk szükségesek, úgy erre a reklám külön utal. A felperes hirdetései ezeknek a követelményeknek nem feleltek meg. Nem érvényesülhetett valamennyi vásárlás esetén a 257 ezer forintos megtakarítás és a Casco biztosítást sem általános jelleggel nyújtotta a felperes. A helyszínen korlátok közé igyekezték szorítani a juttatások mértékét. A három hónapnál rövidebb vagy lejárt forgalmi vizsgájú gépkocsi esetén a fogyasztó nem tarthatott igényt a reklámban szereplő összegek beszámítására. Tisztességes verseny szabályainak nem a valóságtól elrugaszkodó, túlzó, hanem a reális keretek között maradó valós reklám felel meg. Mindezekre tekintettel az alperes jogszerűen állapította meg a jogsértést és a bírság kiszabása is jogszerű volt.

Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a bírság megfizetése alóli mentesítését. Álláspontja szerint jogsértést nem követett e1. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokból helytelen jogkövetkeztetést vont. le. Részletvásárlás esetén a 257 ezer forintos megtakarítás megvalósult, de azonban az nem érvényesülhetett minden vásárlóra, a szűkítést a reklám szövege is tartalmazta. A megtakarítás kimutatható volt a visszafizetendő hitelösszeg kiszámításakor. A Casco biztosítást értékben nyújtotta, de a vásárló dönthetett amellett is, hogy más tárgyi ajándékot kér. A roncsautó fogalmát hétköznapi értelemben használták és a cél az volt, hogy olyan autókat számítsanak be az új gépkocsi vásárlásába, amelynek forgalmi vizsgája lejárt vagy három hónapnál nem hosszabb érvényességű. A reklám nem lehetett megtévesztő, mert a reklámban közölt kedvezményeket a fogyasztó megkapta, legfeljebb a kedvezmény mértékében lehetett eltérés, ezt azonban maga a reklám nem tartalmazta, tehát megtévesztésről sem lehetett szó. Ugyan "a határ a csillagos ég" szlogen használata eltúlzott ígéretet tartalmazott és e tekintetben ugyan a jogsértés megvalósult, de ez nem áll arányban a kiszabott bírsággal, ezért erre tekintettel, másodsorban kérte a bírság mérséklését.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.

A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést a Pp. 256/A.§ (1) bekezdés f) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta e1.

A fellebbezés alaptalan.

Az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen feltárta és abból megalapozott jogkövetkeztetést vont le az alperesi határozat jogszerűségére. Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy az a reklámtevékenység, amely a meghirdetett kedvezmények, ajándékok körét ténylegesen a meghirdetettnél szűkebb körben nyújtja, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas. A felperes álláspontjával szemben a reklám nem csak akkor megtévesztő, ha nem nyújtja azt a kedvezményt a reklámozó, amelyet megígért a reklámban, hanem akkor is megtévesztő a reklám, ha nem a reklámban meghirdetett körülményekkel, feltételekkel és mértékben kerül a kedvezmény érvényesítésre. A meghirdetettel szemben a roncsként kezelt autó értékét a felperes alku során határozta meg, ajándék Casco juttatást ugyan kilátásba helyezte, de a roncsautók esetében nem biztosította és a 257 ezer forint, hitelvásárlás esetén megvalósuló megtakarítást a gépjármű alaptípusa megvásárlásakor nem biztosította, más típusoknál pedig ez az összeg csak a hitelkedvezmény visszafizetésekor realizálódhatott. A gépkocsi vásárlásra adott Casco ajándék, a hitelvásárlással történő gépkocsi vásárlásakor nem érvényesült. A korlátlan ajándékozási lehetőséget pedig felperes maximálta.

Mindezek a körülmények, amelyek a reklámban foglalt kitételektől eltérően, korlátozottan voltak csak igénybe vehetők, a Tpvt. 8. § (2) bekezdés c) pontjának megsértésének megállapítására alkalmasak, ezért az elsőfokú bíróság helytállóan járt el, amikor az alperes határozatát jogszerűnek ítélte és a felperes keresetét elutasította. A jogsértés megvalósulása és a bírság kiszabása az elkövetett jogsértéssel arányban állt, ezért annak mérséklésére a Legfelsőbb Bíróság sem látott jogi lehetőséget.

A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét a Pp. 253.§ (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

A Legfelsőbb Bíróság kötelezte a felperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján az alperes jogi képviselettel felmerült másodfokú eljárási költsége megfizetésére, valamint a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a sikertelen fellebbező felperes köteles a le nem rótt fellebbezési illeték viselésére is.

Budapest, 2003. január 13.