A Gazdasági Versenyhivatal elnöke a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség felkérésére tartott ismertető előadást az építőipart érintő versenyhatósági eljárások tapasztalatairól, Budapesten. Rigó Csaba Balázs világossá tette, hogy a GVH kiemelten fontosnak tekinti a tiszta versenyt az építőipari alapanyagok piacán is.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke 2022. november 8-án a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) ülésén ismertette az építőipart érintő versenyhivatali eljárások – köztük az építőanyag-piaci ágazati vizsgálatok – tapasztalatait.

Előadásának keretében a nemzeti versenyhatóság vezetője bemutatta a GVH jogalkalmazási gyakorlatát a jelentősebb, lezárt építőipari kartellügyeken keresztül, valamint összegezte az eljárások tanulságait a rendezvényen részt vevő vállalkozók számára.

Az ismertető kitért a versenytársak közötti kapcsolatok jogszerű és tiltott formáira is. Rigó Csaba Balázs előadásában gyakorlati tanácsokat adott a résztvevők számára arról, hogy mire érdemes figyelniük a jogsértések elkerülése érdekében. „Alapvetés, hogy a vállalkozások piaci döntéseiket önállóan hozzák meg, mellőzve a versenytársaikkal akarategyezségben tanúsított piaci magatartást. Ez az, amiből nem lehet baj.” – emelte ki a versenyhatóság elvárásainak lényegét a GVH elnöke.

A versenyhatóság tavaly nyár óta fordít kiemelt figyelmet az építőipari piacokra, mivel egyre több panasz érkezett a szektorral kapcsolatban, amelyek aggályos jelenségekre hívják fel a figyelmet. Számos versenyfelügyeleti eljárása mellett a GVH az elmúlt bő egy évben három, építőipart érintő gyorselemzést folytatott le a kerámia-falazóelemek, az építési fa és a hőszigetelő termékek piacán. Rigó Csaba Balázs előadása rámutatott arra, hogy a Gazdasági Versenyhivatal továbbra is kiemelten fontosnak tekinti a tiszta versenyt az építőipari alapanyagok piacán, ezért folyamatos figyelmet fordít az ágazati szereplők versenyjogi ismereteinek bővítésére, illetve önkéntes jogkövetésének támogatására.

A rendezvényen szóba került az építőipari alapanyagok és termékek magas ára, mellyel kapcsolatban a GVH elnöke a következőket fejtette ki: „Egész Európában nagy a bizonytalanság, lassulnak a gazdaságok. Az orosz-ukrán háborús konfliktus, és az ezzel összefüggő uniós döntéshozói viselkedésmód zavarokat okoz a gazdaságokban és magasan tartják az energia árakat. Ennek következtében az európai cégek ráfordításai növekednek, romlik a versenyképességük, emelik az áraikat, ami felfelé hajtja az inflációt Európa szerte, de különösen a balti államokban. A magyar inflációs adat ugyan nem a legrosszabb Európában, azonban mindenki jobban jár, ha 2023 végére közös erőfeszítéseket teszünk annak megfékezésére. Az infláció letöréséből mindenkinek ki kell vennie a részét. Ilyen környezetben a vásárlók jobban átgondolják, hogy mire költsenek. A vállalkozások pedig jobban teszik, ha versenyeznek és nem hárítanak át minden extra költségnövekedést a fogyasztókra. Ráadásul, ha versenyellenes összehangolt magatartást tanúsítanak, akkor könnyen meggyűlik a bajuk a GVH-val. Magyarországon kiszámíthatóan csökkenő adó- és járulékterhelés mellett vállalkozhat mindenki, így elvárható, hogy a piaci szereplők innovatív módon fékezzék a növekvő költségeiket” – húzta alá előadásában Rigó Csaba Balázs.