A Kereskedelmi törvény tavaly év végi módosulása nyomán a vendéglátóhelyeknek legkésőbb augusztus elsejéig összhangba hozniuk szerződési gyakorlatukat az új szabályozással. A legnagyobb beszállítókkal – főszabály szerint – immár nem köthetőek kizárólagos szerződések, mellett minden vendéglátóhely köteles legalább két különböző gyártó termékeit kínálni a fogyasztóknak. A korábban megkötött, de az új szabályoknak nem megfelelő jognyilatkozatok – több hónapos türelmi idő után – 2021. augusztus 1-én végleg hatályukat vesztik: ezen időponttól kezdődően az érintett kizárólagossági megállapodások vagy 80% feletti részesedési megállapodások semmisek. A versenyhatóság figyelmezteti az érintett vendéglátóhelyeket, hogy időben készüljenek fel a jogszabályi változásokra és körültekintően, a törvényi rendelkezéseknek megfelelően járjanak el az italbeszerzésekre vonatkozó szerződések megkötésekor, illetve a beszállítók kiválasztásakor.