Az online Árfigyelő 78 termékkategóriában mintegy 2000 élelmiszertermék napi árait mutatja meg

Budapest, 2024. március 8. – 2017 áprilisa óta nem volt olyan alacsony az éves alapon mért élelmiszer-infláció mint 2024 februárjában – többek között erre is rávilágítanak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által pénteken reggel közölt adatok. 2024 második hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az élelmiszerek inflációja pedig ennél is alacsonyabb, 2,2% volt. A reálkeresetek emelkedése és a gazdasági növekedés helyreállítása szempontjából is kedvező folyamatokhoz a kormányzati és jegybanki intézkedések mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer is hozzájárult.

A pénteken közölt, legfrissebb KSH adatok arra is rávilágítanak, hogy az élelmiszereket érintő, éves összevetésben mért infláció hónapról hónapra csökken. A 2022. decemberi 44,8 százalékos csúcshoz képest, alig 14 hónap alatt kevesebb mint a huszadára zuhant az élelmiszerárak emelkedése, köszönhetően a célzott kormányzati intézkedéseknek, a jegybank lépéseinek, illetve a Gazdasági Versenyhivatal aktív beavatkozásainak, versenyélénkítő vizsgálataink és javaslatainak, közte az online Árfigyelő rendszernek. A friss adatokból az is kiderül, hogy a 2024. februári, éves alapon mért 2,2 százalékos havi élelmiszer-áremelkedés közel hét éve nem volt ilyen alacsony (legutoljára 2017 áprilisában volt ennél kisebb, amikor 1,9 százalék volt).

A KSH friss adatai szerint éves összevetésben az élelmiszerek közül a liszt ára 19,6, a tojásé 19,1, a sajté 15,6, a vaj és vajkrémé 15,3, a száraztésztáé 13,4, a tejé 11,2 százalékkal csökkent. Nőtt ugyanakkor a cukoré (32,8 százalék), a csokoládéé és kakaóé (14,4 százalék), az alkoholmentes üdítőitaloké (12,7 százalék), a büféáruké (12,2 százalék), valamint a sertéshúsé (9,4 százalék).

A reálkeresetek emelkedése és a gazdasági növekedés helyreállítása szempontjából is kedvező folyamatokhoz a kormányzati és jegybanki intézkedések mellett hozzájárult a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett, www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online Árfigyelő rendszer is. Az Árfigyelőben a 2023 július 1-jei indulása óta megfigyelt 62 termékkategória döntő többségében csökkentek az átlagárak, egyes termékek esetében 20-30-40%-kal. Ez igaz például a korábban ársapkás termékek majd mindegyikére; a tejre, a tojásra, a finomlisztre, az étolajra, a csirkemellre, de a burgonya például a korábbi ársapkás átlagárakhoz képest közel 60 százalékkal került kevesebbe az online Árfigyelő rendszer aktuális, napi adatai alapján.

A 2023. július elsejei indulás óta eltelt időszak kedvező tapasztalataira alapozva az Árfigyelő rendszer 2024. január 13-tól újabb 16 termékkategóriával bővült. Bekerültek az Árfigyelőbe a speciális étrendet követők által leggyakrabban fogyasztott laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes termékek. Ez azért fontos, mert Magyarországon több mint 3 millióan élnek valamilyen élelmiszer-intoleranciával, vagy élelmiszer-allergiával, nekik mostantól célzottan is segít az Árfigyelő. Így már összesen 78 termékkategóriában – ami napi szinten közel 2000 különböző élelmiszerterméket jelent – hasonlíthatják össze a boltokra szűkített árakat a vásárlók.

A GVH és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) együttműködésével létrehozott, az IdomSoft Zrt. által fejlesztett online Árfigyelő nemcsak a vásárlóknak jelent fogyasztóbarát segítséget, hanem a marketing szakma is elismeri. Az oldal Minőségi-díjat kapott a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett „Az Év Honlapja” pályázaton.

Az online Árfigyelővel, tudatos tervezéssel – a bevásárlólista és a térképes boltszűrő funkciók használatával – több ezer forintot és sok időt lehet megspórolni a nagybevásárlások során. Az online Árfigyelő 2024-ben is folyamatosan elérhető a magyar vásárlók, a magyar családok számára, így a GVH által működtetett rendszer továbbra is biztosítja az árak összehasonlíthatóságát és hozzájárul az árak kordában tartásához. Az idei évben várható az Árfigyelő rendszer további funkcionális fejlesztése, illetve a megfigyelt termékkategóriák további bővítése.

GVH Közszolgálati kommunikációs Iroda

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

 

Nyomtatható verzió PDF formátumban