Sajtószoba > Sajtóközlemények > 2019-es sajtóközlemények

A GVH ismét számszerűsítette tevékenységének társadalmi hasznát

A GVH immár negyedszer tette közzé a verseny védelméből származó fogyasztói előnyöket számszerűsítő elemzését. E szerint 2013 és 2018 között a fogyasztók több mint hatszor annyit takarítottak meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tevékenysége révén, mint amennyibe a Hivatal működése került.

A számítás a verseny árleszorító hatására épül: a hatóság által észlelt versenyellenes magatartások és fúziók megakadályozásával a fogyasztók mentesülnek azoktól a többletkiadásoktól, amelyekkel a hatóság fellépése hiányában szembesülnének. Jól szemléltethető ez a következő példával: ha egyes vállalkozások összejátszása miatt a fogyasztói árak megemelkednek, akkor e kartell felszámolása a nemzetközileg is elfogadott módszertan alapján is legalább 10%-os árcsökkentést eredményez a fogyasztók számára. A módszertan – amelyet korábban az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének független szakértői is értékeltek –, a fejlett országok versenyhatóságainak gyakorlatát követi, figyelembe véve az OECD útmutatóját is.

A fenti eredmény konzervatív, óvatos becslésen alapul. Utóbbi abból indul ki, hogy mindössze két éven keresztül és csupán 5-10%-kal lennének magasabbak a versenykorlátozó magatartásokkal illetve a verseny jelentős csökkenéséhez vezető összefonódásokkal érintett termékek és szolgáltatások árai a GVH beavatkozása nélkül. A nemzetközi kutatások ugyanakkor azt mutatják, hogy egy kartellekkel terhelt piacon az árak tipikusan 8-44%-kal emelkedhetnek.

Másrészt a számítás nem terjed ki a GVH egyéb tevékenységeire, többek között a fogyasztóvédelmi eljárásokból vagy az elrettentésből származó haszonra. A tényleges fogyasztói megtakarítás így minden bizonnyal jelentősen nagyobb a kimutatottnál, akár annak többszöröse is lehet.

Az elemzés teljes terjedelmében a GVH honlapján érhető el.

Budapest, 2019. június 6.

Gazdasági Versenyhivatal


 

Információ a sajtó részére:
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

 

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail:
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban