A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja a Magyar Telekom Nyrt. (Telekom) és a Telenor Magyarország Zrt. (Telenor) között létrejött, szélessávú szolgáltatásaik nyújtását biztosító hálózataikat és frekvenciáikat érintő együttműködést. Ennek keretében a GVH 2018. január 24-én előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatot tartott a cégek székhelyein.

A GVH gyanúja szerint a Telekom és a Telenor a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság által 2014. évben kiírt és lefolytatott, szélessávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultságok megszerzésére irányuló versenyeztetési eljárás (árverés, pályázat) kapcsán egyeztetéseket folytatott. Az egyeztetések a pályázattal érintett piac előzetes felosztására, valamint a pályázati feltételekre adott ajánlataik összehangolására irányulhattak. Magatartásukkal valószínűsíthetően megsértették a versenytörvény és az Európai Unió működéséről szóló szerződés versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.

Az eljárás lefolytatását a közérdek védelme teszi szükségessé, figyelemmel a vállalkozások piaci szerepére, az általuk nyújtott szolgáltatások jellegére, a magatartás által potenciálisan érintett előfizetők jelentős számára és a feltételezett jogsértés súlyára.

Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni vizsgálat lehetőségét a versenytörvény biztosítja a GVH számára. A versenytörvény rendelkezései értelmében a helyszíni szemléhez előzetes bírósági jóváhagyás szükséges.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, 6-6 hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/1/2018.

Budapest, 2018. január 25.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea, sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

 

Nyomtatható verzió PDF formátumban