A Gazdasági Versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 43/C. §-a szerinti piacelemzést indít a digitális összehasonlító eszközök alkalmazására jellemző, fogyasztóvédelmi szempontból releváns piaci folyamatok, valamint ezeknek a fogyasztói döntésre gyakorolt hatásai feltárása céljából.

Mi a piacelemzés?

1. A Tpvt. 43/C. § rendelkezései értelmében a GVH törvényben meghatározott feladatai hatékonyabb és eredményesebb ellátása érdekében piacelemzést végezhet, amelynek keretében nyilvános információk, valamint önkéntes válaszadáson alapuló adatgyűjtés útján felméri és elemzi az egyes piacok működését, a piaci folyamatokat és a piaci trendek alakulását, illetve egyes piaci gyakorlatokat, továbbá ezeknek a versenyre és az üzletfelekre, így különösen a végső üzletfelekre gyakorolt hatását.

 Milyen piacokat és gyakorlatokat elemez a GVH?

2. Ahogy a GVH a középtávú digitális fogyasztóvédelmi stratégiájában is aláhúzta, a GVH észlelte a digitális összehasonlító eszközök (a továbbiakban: DÖE-k) egyre nagyobb számú és egyre kiterjedtebb megjelenését és érzékelhető szerepüket a fogyasztói döntéshozatalban.

3. Az összehasonlító eszközök használata általában segítheti a fogyasztók informáltabb döntéshozatalát, a transzparenciát, és így a piaci versenyt is. Lényeges, hogy a használatuk során a fogyasztó megfelelő tájékoztatáshoz jusson, így például az összehasonlított termékjellemzők valósak legyenek, a fogyasztó tudja, hogy az összehasonlítást, valamint a rangsorolást mely szempontok alapján végzik, tudja, hogy az üzleti modell részeként adatait milyen módon használják fel, ki az adott DÖE üzemeltetője.

4. A piacelemzési eljárás során a GVH

  • a DÖE-k használatával kapcsolatos fogyasztói percepciók és elvárások, illetve fogyasztói szokások és tapasztalatok felmérése mellett

  • fel szeretné tárni, hogy a kínálati oldalon szereplő DÖE-k működtetői mennyire ismerik és működésük során mennyire felelnek meg a fogyasztókkal szembeni tisztességes kereskedelmi gyakorlatok támasztotta elvárásoknak, valamint

  • többek között azt is fel kívánja térképezni, hogy hogyan és miért változtak a DÖE-k akár tartalmilag, akár megjelenésükben, milyen üzleti modellek állhatnak a háttérben, illetve milyen kommunikációs tevékenység jellemző a DÖE-k működtetői részéről.

 5. Az aktuális, fogyasztóvédelmi szempontból releváns piaci folyamatok, jellemzők, valamint ezeknek a fogyasztói döntésre és a fogyasztói bizalomra gyakorolt hatásai feltárására induló piacelemzés keretében a GVH azon szektorokra igyekszik fókuszálni, amelyeken

 - magas keresési költségei lehetnek a fogyasztóknak vagy

- a használt DÖE-k a fogyasztók széles köre által igénybe vettek vagy

- az adott piacon alacsony számú versengő DÖE lelhető fel vagy

- intenzív kommunikációs aktivitás jellemző a DÖE-kre.

6. A piackutatás során a GVH a fentiek figyelembe vételével elsősorban a kiskereskedelem, a szállásfoglalás és az utazási szolgáltatások, valamint a pénzügyi és a biztosítási szolgáltatások területén alkalmazott weboldalakat és az azokhoz köthető applikációkat tervezi vizsgálni.

Milyen adatokra és információkra fog támaszkodni a GVH?

7.  A piacelemzés során a GVH adatkéréssel keresi fel a jelentősebb DÖE-üzemeltetőket, az érdekeiket képviselő szakmai szervezeteket, a DÖE-ken megjelenő szolgáltatókat, továbbá fogyasztóvédelmi civil szervezeteket, a vizsgált jelenségekkel kapcsolatos információval rendelkező hatóságokat és más állami szerveket. A GVH támaszkodni kíván a releváns és nyilvánosan elérhető felmérésekre, piackutatásokra, tanulmányokra, továbbá ún. sweep formájában áttekinti a vizsgált DÖE-ket. A GVH érintetti workshop, továbbá személyes konzultáció keretében lehetőséget kíván biztosítani az érintetti álláspontok kifejezésére, továbbá megfontolja piackutatás igénybevételét.

Készít-e összefoglalót a GVH a piacelemzés tanulságairól?

8. A piacelemzés eredményeként a GVH a vizsgált kérdéseket, a piacelemzés során feltárt tényeket és megállapításokat, az esetlegesen szükségesnek mutatkozó további intézkedéseket, valamint az alkalmazott módszertant bemutató tanulmányt készít, amelyet honlapján közzétesz.

Milyen ütemterve van a piacelemzésnek?

Piacelemzés megindítása

2019. március 27.

Piaci szereplőktől adatkérések /sweep

2019. március 27 - 2019. május 1.

Piaccal kapcsolatos információk felkutatása

2019. március 27 – 2019. május 25.

Piaci szereplők válaszainak feldolgozása/érintetti workshop

2019. május 1. - 2019. július 21.

Tisztázó adatkérések piaci szereplőkhöz

2019. július 21 - 2019. szeptember 1.

Adatszolgáltatások feldolgozása, első tanulmány-tervezet

2019. szeptember 1 - 2019. október 30.

Első tanulmány-tervezet társadalmi egyeztetése

2019. október 31 – 2019. november 30.

Észrevételek feldolgozása, beépítése a tanulmány-tervezetbe, szükség esetén konzultáció az érintettekkel

2019.december 1.- 2019. december 31.

Piacelemzési tanulmány közzététele

2020. január 31.

A piacelemzéssel kapcsolatos észrevételeket a Gazdasági Versenyhivatal – általános elérhetőségei mellett – az alábbi email címen várja: piacelemzes-doe@gvh.hu

Budapest, 2019. március 28.

Letölthető PDF formátumban