A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálatot indított az EURO BENEFIT Kft.-vel szemben, hogy ellenőrizze, teljesítette-e a vállalkozás a 2014-ben, határozatban elrendelt kötelezettségeit.

A GVH a 2014. december 15-én kelt határozatában megállapította, hogy az EURO BENEFIT Kft. 2012 januárjától 2014 júniusáig a fogyasztókkal szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor

  • a szóbeli tájékoztatások alkalmával a fogyasztók azonnali döntéshozatalra késztetése céljából valótlanul annak a látszatát keltette, hogy az üdülési jogokkal kapcsolatos ajánlatok csak nagyon korlátozott ideig érhetőek el az előadások, egyeztetések alkalmával a fogyasztóknak felvázolt feltételek mellett;

  • a szóbeli tájékoztatások alkalmával valótlan előnyöket jelenített meg az általa preferált helyen elhelyezkedő üdülési jogokkal kapcsolatban annak állításával, hogy azok könnyebben eladhatóak, elsősorban külföldi fogyasztók számára;

  • üdülőingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések értékesítése során a fogyasztók számára valótlan tájékoztatást adott az áru ára, különleges árelőny megléte tekintetében;

  • a fogyasztók számára a másodlagos értékesítés vonatkozásában megbízási szerződés megkötése lehetőségének kommunikálásával továbbértékesítésre vonatkozó ígéretet tett annak érdekében, hogy a fogyasztókat újabb üdülési jog vásárlására késztesse.

A GVH döntésében megtiltotta az EURO BENEFIT Kft.-nek, hogy a határozat kézhezvételétől számított 5 munkanap elteltével a fenti kereskedelmi gyakorlatot tovább folytassa, valamint kötelezte arra, hogy a határozat kézhezvételét követő 30 napon belül tájékoztassa a GVH-t a jogsértő magatartás megszüntetésének tényéről és módjáról.

A GVH azt ellenőrzi a 2015. április 24-én indult utóvizsgálatában, hogy az EURO BENEFIT Kft.-vel szemben lefolytatott Vj/20/2014. számú versenyfelügyeleti eljárás határozatában elrendelt kötelezettségeket az eljárás alá vont vállalkozás teljesítette-e.

A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 76. § (2) bekezdése alapján a vizsgáló utóvizsgálatot tarthat az eljáró versenytanács határozatával befejezett ügyben. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-36/2015.

Budapest, 2015. május 7.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
Dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1369  Budapest 62. Pf. 211.
tel: (+36-1) 472-8902
email: basa.andrea@gvh.hu; sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
email: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban