Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyhivatali eljárás indult a BIOFARMA INTÉZMÉNY Kft-vel szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-71/2013. ügyszámon eljárást indított a BIOFARMA INTÉZMÉNY Kft-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2013. szeptember 20-án versenyfelügyeleti eljárást indított a BIOFARMA INTÉZMÉNY Kft-vel szemben, mert küldeményeiben azt a tájékoztatást adta a címzetteknek, hogy megnyerték az általa szervezett 2013. évi nyereménysorsolás díját, ellenben a fogyasztók a nyereményhez nem jutottak hozzá. Ezen felül egy termék ingyenes tesztelésének lehetőségét is ígérték, azonban a fogyasztóknak fizetési kötelezettségük merült fel.

Fenti magatartásával a BIOFARMA INTÉZMÉNY Kft. a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) mellékletének 20. és 31. pontjában foglalt tényállás megvalósításával valószínűsíthetően megsértette az Fttv. 3. § (1) bekezdésében előírt tilalmat.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható.

Budapest, 2013. szeptember 30.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
Gondolovics Katalin
sajtószóvivő
Cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
Levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
Tel.: (+36-1) 472-8902
Email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
Tel.: (+36-1) 472-8851
Email: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu