Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyhivatali eljárás indult a Rica Hungaria Zrt-vel szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-20/2011. ügyszámon eljárást indított a Rica Hungaria Zrt-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2011. március 10-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Rica Hungaria Zrt-vel szemben, mert a fogyasztókat nem tájékoztatta arról, hogy az általa 2010 áprilisa óta dr. Michaels márkanévvel forgalmazott kozmetikai termékek nem azonosak a 1991 óta dr. Michael Tirant kutatóorvos által kifejlesztett dr. Michaels gyógyhatású készítményekkel, valamint nem rendelkeznek gyógy- és terápiás hatással sem.

A Rica Hungaria Zrt. fenti magatartásával valószínűsíthetően megvalósítja a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 3. § (4) bekezdését, valamint a mellékletének 13. és 17. pontjában, valamint az Fttv. 6. § (2) bekezdésében foglaltakat, megsértve ezzel az Fttv. 3. § (1) bekezdésében előírt tilalmat.

A versenyfelügyeleti eljárás kiterjed az eljárás alá vont dr. Michaels termékcsaláddal kapcsolatos teljes kereskedelmi gyakorlatára 2010 áprilisától az eljárás kezdetéig.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható.

Budapest, 2011. március 25.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
GONDOLOVICS Katalin
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8902
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu