Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyhivatali eljárás indult a Magyar Telekom Nyrt. ellen

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-003/2010. ügyszámon eljárást indított a Magyar Telekom Nyrt. ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2010. január 18-án versenyfelügyeleti eljárást indított a Magyar Telekom Nyrt. ellen, mert nevezett vállalkozás 90 napig - 2009. október 2-től 2009. december 30-ig - -90 Golf, 90 nyertes- szlogennel népszerűsítette sms-kvízjátékát, melynek keretében feltételezhetően hiányos, illetve egyéb módon megtévesztő reklámeszközöket alkalmazott a játékban való részvételről, és a nyerés feltételeiről. Ezen felül a Magyar Telekom Nyrt. az általa küldött sms-ekkel agresszív módon buzdította az ügyfeleket a játékban való részvételre, valamint a játék folytatására.

A fenti magatartással a Magyar Telekom Nyrt. valószínűsíthetően megvalósította a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 6. §-ának (1) bekezdésében és 7. §-ának (1) és (5) bekezdéseiben foglalt megtévesztő, valamint az Fttv. 3. §-ának (4) bekezdése szerinti mellékletének 26. és 31. pontjaiban foglalt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot és ezzel valószínűsíthetően megsértette az Fttv. 3. §-ának (1) bekezdését.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 2009. október 1-jei módosításának megfelelően az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal legfeljebb 45 munkanappal meghosszabbítható.

Budapest, 2010. január 26.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu