Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyhivatali eljárás indult az INVEST HOLDING SYSTEM Kft. ellen

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-132/2009. ügyszámon eljárást indított az INVEST HOLDING SYSTEM Kft. ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2009. október 26-án versenyfelügyeleti eljárást indított az INVEST HOLDING SYSTEM Kft. ellen, mert nevezett vállalkozás hirdetéseiben a fogyasztók részére nem, vagy nem egyértelműen ad információt a fogyasztói csoportok azon lényeges tulajdonságairól, amelyek alapján a fogyasztók számára egyértelműen érzékelhető lenne, hogy nem hitelről vagy egyéb pénzügyi termékről van szó: így többek között a vásárlói jog gyakorlásának tartalmáról és bizonytalan idejéről, a kockázati tényezőről, a megszerezhető termékek jellegéről. Előbbiek révén az ügyfél annak reményében kívánhat szerződést kötni a fogyasztói csoport szervezőjével, hogy hamarosan pénzhez jut.

Ezzel a magatartással az INVEST HOLDING SYSTEM Kft. valószínűsíthetően megvalósította a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 6. §-ának (1) bekezdésében és 7. §-ának (1) bekezdésében foglalt megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot és ezzel megsértette az Fttv. 3. §-ának (1) bekezdését.

A vizsgálat kiterjed az eljárás alá vont által szervezett fogyasztói csoportokkal kapcsolatos teljes tájékoztatási gyakorlatra.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 2009. október 1-jei módosításának megfelelően az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal legfeljebb 45 nunkanappal meghosszabbítható.

Budapest, 2009. december 21.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu