Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenyhivatali eljárás indult a Provident ellen

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-067/2009. ügyszámon eljárást indított a Provident Pénzügyi Zrt. ellen a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása tilalmának és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2009. május 21-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Provident Pénzügyi Zrt. (Provident) ellen, mert nevezett vállalkozás képviselői "előtörlesztést", többletbefizetést kértek a fogyasztóktól a rendelkezésre álló adatok alapján, amelyről a szerződéskötést megelőzően nem adtak tájékoztatást. Mivel az előtörlesztéssel kapcsolatos információk több formában is elérhetőek voltak a fogyasztók számára, a vizsgálat kiterjed az eljárás alá vont vállalkozás értékesítésére vonatkozó teljes tájékoztatási gyakorlatára, azaz valamennyi általa közzétett, illetve a fogyasztók részére megküldött közlésre.

Tekintettel, a 2008. szeptember 1. előtti tájékoztatásokkal elért fogyasztók számára megállapítható, hogy a közérdek védelme szükségessé teszi a versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását.

Fenti magatartásával a Provident valószínűsíthetően megsértette a 2008. szeptember 1-jét megelőző időtartam tekintetében a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) III. fejezetének, a 2008. szeptember 1-jével kezdődő időszak során pedig - a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 6. és 7. §-a rendelkezéseinek megvalósításával - az Fttv. 3. §-ának (1), illetve (3) bekezdését).

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A Tpvt. alapján az eljárás befejezésének határideje 90 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható.

Budapest, 2009. június 24.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu