A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) között aláírt együttműködési megállapodás célja, hogy a szervezetek kölcsönösen segítsék egymás tevékenységét a versenytörvény, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) által szabályozott, mindkét hatóság hatáskörét érintő kérdésekben.

A GVH és a NAIH vezetőinek szándéka, hogy a szervezetek támogassák egymás munkáját az információs önrendelkezési joggal, az információszabadsággal kapcsolatos, és egyúttal a verseny feltételeit vagy a fogyasztói érdekek védelmét érintő gyakorlatokkal összefüggő feladataik ellátásában.

A megállapodás egyik fontos célja, hogy a hatóságok rendszeres, vezetői szintű konzultációk keretei között is erősítsék együttműködésüket új, ám egyre hangsúlyosabbá váló határterületeken, például az adatalapú szolgáltatások piacán is.

A megállapodás lehetővé teszi, hogy a GVH és a NAIH munkatársai

  • szakértői konzultáció keretében vitassák meg a mindkét hatóságot érintő jogalkalmazási kérdéseket,

  • tájékoztassák egymást, ha feladataik ellátásakor a másik hatóság hatáskörét is érintő problémát azonosítanak, vagy ha álláspontjuk szerint a jogszabályok módosításának szükségessége vetődik fel.

E mellett az együttműködési megállapodás keretében a NAIH segítséget nyújt a GVH számára az Infotv. értelmezésével kapcsolatos kérdésekben, valamint a személyes adatok védelmével, a közérdekű adatok nyilvánosságával és a GVH közzétételi kötelezettségével összefüggő esetleges jogalkalmazói problémák orvoslásában.

Az GVH és a NAIH törekvése, hogy szorosabb, egyenrangú partneri együttműködésük növelje a jogszabályokban meghatározott feladataik ellátása és a jogérvényesülés hatékonyságát, továbbá megteremtse azon feltételeket, amelyek hozzájárulhatnak egymás munkája segítéséhez a jogszabályokban előírt együttműködésen túl is, valamint előmozdíthatják, hogy a közvélemény mind jobban megismerje és elismerje e hivatalok tevékenységét.

A GVH és a NAIH együttműködésének részleteit a hatóságok közötti megállapodás rögzíti, amelynek teljes szövege a www.gvh.hu és a www.naih.hu oldalon olvasható.

Budapest, 2015. március 13.

Információ a sajtó részére:

Gazdasági Versenyhivatal

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

dr. Basa Andrea, sajtószóvivő

dr. Nagy Katalin, kabinetfőnök

1054 Budapest, Alkotmány u. 5.

1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c

(+36-1) 472-8902, +36-30 618-6618

(+36-1) 3911-400

basa.andrea@gvh.hu, sajto@gvh.hu

sajto@naih.hu

www.gvh.hu

www.naih.hu

 Nyomtatható verzió PDF formátumban