Nyomtatható verzió PDF formátumban

A GVH kötelezettségvállalás mellett engedélyezte a Libri-Shopline fúziót

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kötelezettségek előírása mellett engedélyezte, hogy az SQ-INVEST Kft. és a Közép Európai Média és Kiadó Zrt. a Shopline-webáruház Nyrt. felett közös közvetlen, a LIBRI Kft. felett pedig közös közvetett irányítást szerezzen.

A felek együttes részesedése a magyarországi könyvbeszerzés és könyv-kiskereskedelmi piacon 33%, amely mellett azonban nem voltak kizárhatók káros versenyhatások. A GVH által beszerzett piaci vélemények alapján a felek együttesen jelentős mértékben képesek lesznek a kiadói árrések emelésére, amelyek végső soron a könyvek kiskereskedelmi árának növekedését, illetve a választék szűkítését eredményezhetik. A GVH ezen piaci véleményekben jelzett versenyaggály kiküszöbölésére arányosnak és elégségesnek ítélte a felek arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy 2014-ben egyáltalán nem, azt követően pedig a piaci átlagot meg nem haladóan emelik a kiadói árrést. Emellett a felek vállalták, hogy a Shopline-webáruház Nyrt. és a Libri Kft. az internetes csatornán keresztül bonyolított (online) kiskereskedelmi értékesítések vonatkozásában minden velük közvetlen szerződéses kapcsolatban álló kiadó számára évente utólag, egy összegben elszámolt 1 (azaz egy) százalékos árrés visszatérítést ad a 2014., a 2015. és a 2016. években.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-52/2013.

Budapest, 2013. december 12.

Gazdasági Versenyhivatal

További információ a sajtó számára:
GONDOLOVICS Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu