Nyomtatható verzió PDF formátumban

Pályázattal támogatja a GVH Versenykultúra Központja a civil szervezeteket

A pályázat célja a versenyjog és a tudatos fogyasztói döntéshozatal és védelme kérdéseivel kapcsolatba kerülő szervezetek és személyek (fogyasztók) tájékozottságának, versenyjogi ismereteinek és fogyasztói tudatosságának növelése már működő civil szervezetek személyes ügyfélkapcsolati rendszerének (irodahálózatának) segítségével.

A versenytörvény a GVH elnökének feladatául szabja a versenykultúra és a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrája fejlesztésében való közreműködést; a feladat ellátására pedig hét évvel ezelőtt elkülönült szervezeti egységet hozott létre a GVH, Versenykultúra Központ (GVH VKK) néven. A versenykultúra és a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrája fejlesztésével kapcsolatos feladatok alapvetően két csoportba sorolhatók: a GVH VKK-nak vannak egyrészt saját tevékenységei, másrészt léteznek a más szervezetek ilyen irányú tevékenységének, programjainak ösztönzésére vonatkozó pályázatai.

A jelenlegi pályázati felhívás célja a fogyasztók számára ingyenesen igénybe vehető, országos lefedettséggel rendelkező információs, tanácsadó irodahálózat működésének támogatása annak érdekében, hogy a támogatás révén a fogyasztók a GVH-n kívül is választ kaphassanak versenyjogi és a tudatos fogyasztói döntéshozatallal kapcsolatos kérdéseikre. Annak érdekében, hogy a tanácsadó irodahálózatban közreműködő független szakemberek pontos, megfelelő válaszokkal, tanácsokkal szolgálhassanak az érdeklődők számára, a GVH szakmai továbbképzésben részesíti a pályázaton nyertes irodahálózat munkatársait, tanácsadóit.

A pályázattal kapcsolatos további részletek megismerhetőek a GVH VKK honlapján. .

Budapest, 2012. március 7.

Gazdasági Versenyhivatal

További információ a sajtó számára:
GONDOLOVICS Katalin
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu