Nyomtatható verzió PDF formátumban

Nem igazolt az R47-Protumol gyógyhatása

Összesen 1,7 millió forint bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) a Propharmatech Kft. A vállalkozás az általa forgalmazott R47-Protumol ápoló krémről azt állította, hogy az alkalmas különböző eredetű daganatos megbetegedések megelőzésére, kezelésére. Állításait azonban a cég nem tudta bebizonyítani.

A GVH 2009. január 26-án indított versenyfelügyeleti eljárást a Propharmatech Kft-vel és a NewCell Kft-vel szemben. A versenyhatóság észlelte, hogy a Propharmatech Kft. által kifejlesztett és forgalmazott, valamint a NewCell Kft. által forgalmazott R47-Protumol ápoló krémet különböző eredetű daganatos megbetegedések megelőzésére, kezelésére, az orvosi kezelések (pl. kemoterápia) mellékhatásainak enyhítésére, valamint megszüntetésére javasolják.

A GVH feladata az, hogy elemezze: a fogyasztóknak szóló tájékoztatásokban megfogalmazott állítások megtévesztő módon utalnak-e gyógyhatásra, illetve kedvező élettani hatásra. Adott esetben ez nem teszi szükségessé, hogy a GVH a különböző (engedélyező) hatóságok által lefolytatott vizsgálatokat megismételve vagy azok helyett szakértői bizonyítást folytasson le az áru emberi egészségre gyakorolt - gyógy- vagy kedvező élettani - hatását, mint a termék lényeges tulajdonságát illetően.

Amennyiben a tájékoztatások egészségre vonatkozó vagy betegségek kockázatának csökkentésével kapcsolatos állítást, gyógyhatást, illetve kedvező élettani hatást fogalmaznak meg, miközben a tájékoztatásban érintett termék az előírt engedélyezési, illetve bejelentési eljáráson nem esett át, ám a tájékoztatás ezt a körülményt elhallgatja, akkor a vállalkozás a versenyjogi jogsértése önmagában - az adott termék tényleges hatásának vizsgálata nélkül is - megállapítható.

A jelen eljárásban vizsgált termék nem tekinthető gyógyszernek vagy gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítménynek, mert nem történt meg a megfelelő hatósági eljárásban való törzskönyvezése, illetve engedélyezése. Gyógyító, illetve betegséget kockázatának csökkentésével kapcsolatos hatás ezért a forgalomba hozatallal kapcsolatos jogszabályok alapján jogszerűen a terméknek nem tulajdonítható.

Ahhoz, hogy egy adott termék betegségeket megelőző, kezelő, gyógyító hatását valóban tudományos ismeretek támasszák alá, mélyreható vizsgálatokra van szükség.

Az eljárás alá vontak a termék gyógyhatását orvosi ajánlással, valamint hatásvadász módon közzétett felhasználói véleményekkel - nem kontrollálható esetleírásokkal - próbálták bizonyítani, ezek azonban a GVH álláspontja szerint nem tekinthetők tudományos bizonyítéknak. A gyógyhatás-állításokat alátámasztó tudományos igazoló kísérletet vagy tanulmányt az eljárás alá vontak nem nyújtottak be.

Mindezek alapján a GVH megállapította, hogy a R47-Protumol ápoló krém népszerűsítése során a Propharmatech Kft. 2007. május 31-től 2008. szeptember 1-jéig a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított, 2008. szeptember 1-jétől 2009. január 26-ig pedig tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. A NewCell Kft. 2008. szeptember 5-től tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott.

A GVH a jogsértésért elsősorban a Propharmatech Kft.-t tartja felelősnek, mert a termék kifejlesztőjeként a gyógyhatás-állítások tartalmát teljeskörűen meghatározta. A felelősségében azonban osztozik a forgalmazó NewCell Kft. is, hiszen a tájékoztatás egyrészt az ő gazdasági érdekeit is szolgálta, másrészt a tájékoztatás változatlan tartalmú átvétele során nem az elvárható szakmai gondossággal járt el. A GVH mindkét eljárás alá vont vállalkozást eltiltotta a jogsértő magatartás további folytatásától.

A GVH az egészséggel kapcsolatba hozható jogsértés esetén a bírságkiszabástól általában nem tekint el, amely alól a NewCell Kft. esetében jelen eljárásban kivételt tett. Ennek oka, hogy a vállalkozás árbevétele olyan csekély, hogy vele szemben csak jelentéktelen összegű bírság lett volna kiszabható. A GVH ugyanakkor 1,7 millió forint bírságot szabott ki a Propharmatech Kft.-vel szemben. A versenyhatóság súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a jogsértéssel érintett termék bizalmi jellegű, a jogsértéssel érintett fogyasztói kör különösen sérülékeny, daganatos betegségben szenvedő fogyasztókból áll. A vállalkozásnak tisztában kellett lennie azzal, hogy kozmetikai készítményként forgalomba hozott terméknek terápiás, gyógyító hatás nem tulajdonítható. Különösen súlyosító körülményként értékelte a GVH azt, hogy a Propharmatech Kft.-vel szemben már megállapított jogsértést az R47-Protumol termékkel kapcsolatos gyógyhatás-állítás tekintetében.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-8/2009.

Budapest, 2009. október 19.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu