Nyomtatható verzió PDF formátumban

Magas állami kitüntetés a GVH munkatársainak

A mai napon Nagy Márta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettese a Magyar Köztársaság Érdemrend középkereszt polgári tagozata kitüntetést vette át Sólyom László köztársasági elnöktől. Bodócsi András, a GVH versenytanácsának tagja a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikereszt polgári tagozata kitüntetést kapott.

Államalapító Szent István király ünnepe, augusztus 20-a alkalmából a közélet, a tudomány, a kultúra, az egészségügy, a honvédelem, az oktatás, valamint a gazdasági élet kimagasló teljesítményt nyújtott szereplőinek magas állami kitüntetést adományozott Sólyom László köztársasági elnök. Nagy Márta elnökhelyettes a versenyjog területén végzett munkásságáért, vezetői tevékenységéért, több mint három évtizedes közszolgálata elismeréseként a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjének polgári tagozata kitüntetésben részesült. Az elismerést a versenyhatóság elnökhelyettese a mai napon vette át Sólyom László köztársasági elnöktől.

Nagy Márta tölti be a GVH azon elnökhelyettesi pozícióját, amely a versenyfelügyeleti munka vizsgálati szakaszáért felelős. Emellett az elmúlt években nagyon komoly és aktív szerepet vállalt a GVH versenypártolási munkájában, illetve a versenykultúra fejlesztésében is. Nagy Márta a GVH munkatársa az intézmény megalakulásának kezdetétől, 1991. óta. Irodavezetőként vett részt a GVH megalakításában, a vonatkozó jogszabályok kidolgozásában, a versenyhatóság munkatársainak utánpótlásában és képzésében. Ezt követően elnökhelyettessé nevezik ki, amely posztot immár 12 éve tölti be. A GVH-nak megalakulása óta tiszteletben álló, megbecsült, szakmailag felkészült munkatársa, akinek vitathatatlan érdemei vannak abban, hogy a GVH egy elismert, magas presztízsű intézménnyé vált. Nagy Márta, a GVH elnökhelyettese ebben az évben nyugdíjba vonul.

Bodócsi András a GVH Versenytanácsának tagja a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikereszt polgári tagozata kitüntetést kapta. Bodócsi András a versenyhatóság megalakulása óta tölti be a GVH Versenytanács-tagi pozícióját. Az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtott a GVH versenyfelügyeleti munkájában, egyrészt nagy horderejű, összetett ügyekben volt eljáró Versenytanács-tag, másrészt a munka azon részében is maradandót alkotott, amely nem az egyes ügyek döntéseihez tapad, hanem azok tapasztalatösszegző jellegű, következtetések meghozatalát elősegítő hivatali tevékenységét jelenti. Bodócsi András a GVH Versenytanácsa tagja, ebben az évben nyugdíjba vonul.

Budapest, 2009. szeptember 14.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu