Nyomtatható verzió PDF formátumban

Észrevételezhető a GVH elektronikus média ágazati vizsgálatának előzetes jelentése

A Gazdasági Versenyhivatal észrevételezés céljából az érintettek rendelkezésére bocsátja az elektronikus média gazdasági ágazatba tartozó televíziós műsorszolgáltatás nagy- és kiskereskedelmi, valamint televíziós hirdetési piacán a piaci folyamatok megismerése és értékelése céljából lefolytatott ágazati vizsgálatának (ÁV-2/2007) előzetes jelentését.

A versenytörvény alapján a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a jelentés nyilvánosságra hozatalát megelőzően biztosítja, hogy az érintettek a jelentés tartalmára írásban észrevételt tehessenek, illetve e célból meghallgatást is tarthat. A jelentés üzleti titkot nem tartalmazó változatát az érintetteknek olyan időpontban kell megküldeni, hogy az írásbeli észrevételezésre, illetve a meghallgatásra való felkészülésre legalább harminc nap álljon rendelkezésükre. E rendelkezés alapján kérjük tehát az érintetteket, hogy észrevételeiket 2009. február 9-ig juttassák el írásban a GVH címére (1054 Budapest, Alkotmány u. 5.) és/vagy a mediavizsgalat@gvh.hu e-mail címre. Az észrevételezési lehetőség minden érintett számára biztosított, GVH az erre vonatkozó felhívást postai úton külön is megküldi majd az ágazati vizsgálat során felvilágosítás adásra kötelezett piaci szereplők és érintett szabályozó hatóságok számára. A nyilvánosságra hozatalt megelőzően nem nyilvános és nem idézhető előzetes jelentés valamennyi érintett számára a GVH honlapján érhető el, a hozzáférés biztosítása érdekében észrevételezési szándékukat (nevüket, a képviselt piaci szereplő, hatóság vagy egyéb érintett megnevezését és elérhetőségüket feltüntetve) kérjük az alábbi címen jelezzék: Baráth Erika (email: BARATH.Erika@gvh.hu , tel.: (1) 472-8985).

Budapest, 2008. december 29.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport