Nyomtatható verzió PDF formátumban

Méregtelenítő és biorezonanciás készülékek miatt büntetett a GVH

Négy vállalkozásra összesen 4,5 millió forint bírságot szabott ki a fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A cégek ugyanis gyógyhatást tulajdonítottak az általuk forgalmazott készülékeknek, ám állításaikat megfelelő bizonyítékokkal nem tudták alátámasztani.

Kivonja a szervezetben felhalmozódott káros anyagokat (nehézfémek, nikotin, tartósítószerek stb.). Erősíti az immunrendszert. Segít a betegségek megelőzésében. Csökkenti a vércukorszintet. Ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel népszerűsítette az importőr Vivaldi Kft. és a forgalmazó Media Markt Saturn Holding Kft. a "VIVAMAX GYVSKY-7" nevű ionos testméregtelenítő készüléket. A kijelentésekből egyértelműen látható, hogy a két vállalkozás a készülék állítólagos gyógyhatását állította a fogyasztóknak szóló tájékoztatások középpontjába.

A reklámok állításainak valóságtartalmát minden esetben azok közreadójának kell igazolnia. Jelen esetben tehát a Vivaldi Kft-nek azt kellett volna bizonyítania, hogy a hirdetésekben szereplő állítások a szükséges hatósági eljárások megállapításai szerint is megfelelnek a valóságnak. Ezen a tényen az sem változtat, hogy a Vivaldi Kft. lehetőséget adott arra, amennyiben a készülék nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor visszatéríti az árát. A versenyhatóság szerint ugyanis a garanciavállalás intézménye senkit sem mentesít a tisztességes tájékoztatás kötelezettsége alól. A Vivaldi Kft-nek a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt 1,5 millió forintos bírságot kell fizetnie. A bírság összegét növelő körülmény volt, hogy a cég az egészség megőrzésével kapcsolatos, bizalmi jellegű terméket kínált eladásra egy érzékeny fogyasztói kör számára. A bírság összegét csökkentette ugyanakkor, hogy a készülék forgalmazását a Vivaldi Kft. még az eljárás lezárulta előtt, 2008 februárjában önként beszüntette, a jogsértő tájékoztatással felhagyott, a készülékeket ez elégedetlen fogyasztóktól visszavásárolta.

A Media Markt elleni vizsgálat jogsértés megállapítása nélkül kötelezettségvállalással zárult. Ennek értelmében az áruházak vállalták, hogy mindazon akciós reklámújságjaikban, ahol 2007. II. félév és 2008. I. félév során a -VIVAMAX GYVSKY-7- elnevezésű ionos testméregtelenítő készüléknek gyógyhatást tulajdonított, legkésőbb 2009. március 31-ig figyelemfelhívást tesz közzé. Ebben szerepel a termék megnevezése, a termék visszavásárlásának lehetősége és a kapcsolódó feltételek ismertetése, a visszavásárlás indoka, valamint a visszavásárlás határideje, amely a figyelemfelhívás megjelenésétől számított 30 napnál nem lehet kevesebb.

A Media Markt cégcsoport már a versenyfelügyeleti eljárás vizsgálati szakaszában a fogyasztókat két országos napilapban tájékoztatta az eljárásban érintett készülékkel kapcsolatos hiányosságokról, továbbá arról, hogy a készüléket igény esetén teljes áron visszavásárolja a fogyasztóktól. Továbbá minden áruházában a felhívás megjelenésével egyidejűleg tájékoztató táblát helyezett el, amelyen jelezte az ionos méregtelenítő készülék blokk ellenében történő visszavásárlásának lehetőségét, valamint körlevelet küldött az összes áruház vezetőjének a visszavásárlási igény esetén követendő eljárásról. Az áruházlánc ráadásul az egészségmegőrzéssel kapcsolatos termékek beszerzése és reklámozása során új, körültekintőbb eljárásrendet alakított ki.

Egy másik eljárásban a GVH három másik készülék forgalmazójának reklámtevékenységét is vizsgálta. A Hippocampus-BRT Kft., az Eni.Med Kft. valamint az Europa Utazásinformációs Központ Szolgáltató Bt. ugyanis 2006. és 2008. között a Mobil Cell-Com, a Lenyo és a BioXline Fractal készülékeket betegséget diagnosztizáló és kezelő, a betegség tüneteit enyhítő hatást tulajdonítottak. Csak néhány az utóbb megtévesztőnek bizonyult állítások közül: -rendkívül hatásosnak bizonyult szinte minden betegség kezelésében-, -a probléma gyökerét képes kezelni, nem csak a tüneteket- stb.

A hatályos jogszabályok értelmében: ha egy vállalkozás hazai gyártmányú orvostechnikai eszközt szeretne forgalmazni, ahhoz az Országos Kórház- és Orvostechnikai Intézet tanúsítása szükséges, míg a wellness célra készült termékek esetében a procedúrára nincs szükség. A három vállalkozás wellness célú eszközként forgalmazta a készülékeket, ám a róluk szóló tájékoztatásokat tudományos bizonyítékok nélkül olyan tartalommal töltötte meg, mintha azoknak betegséget diagnosztizáló és kezelő, a betegség tüneteit enyhítő hatásuk lenne.

A három vállalkozás állításait fogyasztói nyilatkozatok, aktív sportolók és betegek szubjektív tapasztalatainak közzétételével igyekezett alátámasztani, ám ezek a GVH véleménye szerint nem helyettesíthetik a tudományosan megfelelően alátámasztott vizsgálatok eredményeit. Két esetben vizsgálatok is történtek, ám a kizárólag gyulladásos izületi megbetegedések kezelésének hatását vizsgáló kísérletben mindössze 44 fő vett részt, míg a biorezonancia daganatokra gyakorolt hatását nem embereken vizsgálták.

Mindezek alapján a GVH megállapította, hogy a Hippocampus-BRT Kft., az Eni.Med Kft. valamint az Europa Utazásinformációs Központ Szolgáltató Bt. tájékoztatásai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, így a három társaságra 1-1-1 millió forint bírságot szabott ki. Súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a cégek hosszú időn át rendkívül sok fogyasztóhoz juttatták el hirdetéseiket, akik helyzetükből adódóan sérülékeny fogyasztóknak tekinthetők. A bírság összegét csökkentette ugyanakkor, hogy a vállalkozások a végfogyasztók számára biztosították a díjmentes kipróbálás lehetőségét.

A bírságon túl a GVH határozatának kézhezvételétől számított 15 napon túl megtiltotta a jogsértő tájékoztatások közzétételét és kötelezte a három vállalkozást, hogy minden olyan honlap nyitóoldalán, ahol bármilyen tájékoztatást tesznek közzé a Mobil Cell-Com, a Lenyo vagy a BioXline Fractal készülékekről, jól láthatóan, észrevételek közzététele nélkül fél éven keresztül ismertessék a versenyhatóság döntését.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-46/2008 illetve Vj-58/2008.

Budapest, 2008. november 10.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu