Nyomtatható verzió PDF formátumban

Erőfölényben a Tigáz

Visszaélt piaci erőfölényével a Tigáz Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A társaság túl magas csatlakozási díjakat állapított meg és nem engedte, hogy fogyasztói beleszóljanak a gázhálózathoz való csatlakozásukhoz szükséges vezetéket építő vállalkozások kiválasztásába. Emiatt a társaságnak 4 millió forint bírságot kell fizetnie, de a versenyhatóság további kötelezettségeket is előírt számára.

A GVH azért indított vizsgálatot, mert a Tigáz 2004. és 2006. között kapacitásnövelés címén többletszolgáltatás nélkül ismételten csatlakozási díjat szedett fogyasztóitól, noha a szolgáltató a fogyasztók költségén megépített, majd a Tigáz által anyagi hozzájárulás nélkül tulajdonba vett vezetéken keresztül szállította a gázt.

A csatlakozási díjról szóló rendelet értelmében a földgázrendszerhez a magatartás tanúsítása idején kétféle módon lehetett csatlakozni: szabályozott és megállapodásos csatlakozással. Szabályozott csatlakozású fogyasztók esetén a díjat jogszabály rögzíti, míg a megállapodásos fogyasztók csatlakozása esetén a díjról a felek szabadon állapodnak meg. A Tigáz üzletszabályzata előre meghatározta a megállapodásos fogyasztók csatlakozási díjait. Ugyanazon fogyasztási paraméterrel rendelkező fogyasztók közül a szabályozotti körbe esők a rendelet szerint 3 ezer FT/m3/h díjat, míg a megállapodásos körbe esők a TIGÁZ üzletszabályzata szerinti 10 ezer Ft/m3/h díjat fizettek.

Ahhoz, hogy a szabadpiacra kilépő fogyasztók a kiszemelt szolgáltató hálózatához csatlakozzanak, a gázátadó állomástól a fogyasztási hely telekhatáráig egy elosztóvezetéket kell építeni. Ez a vezetékrész az elosztóhálózat üzemeltetőjének tulajdonában van. A telekhatártól a gázmérő főcsapjáig húzódó csatlakozóvezetéket a fogyasztónak kell kiépíteni, így az az ő tulajdona. A vizsgálat során kiderült, hogy a szükséges vezetékek megépítését végző vállalkozásokat a Tigáz pályáztatta és választotta ki, a folyamatba a fogyasztókat csak egyedi kérelem alapján vonta be. Erre a tényre azonban a Tigáz sem üzletszabályzatában, sem a hálózati csatlakozási szerződésben nem hívta fel a fogyasztók figyelmét.

A GVH döntése szerint a Tigáz visszaélt gazdasági erőfölényével 2004-2006 között, amikor:

  • tisztességtelenül állapította meg a megállapodásos csatlakozási díj mértékét, amelyet az új fogyasztók hálózatra kapcsolása és a régebbi fogyasztók megnövelt kapacitásigénye esetében kellett megfizetni 20 m3/h igény fölött, illetve

  • nem vonta be a fogyasztókat a kivitelező vállalkozások kiválasztási folyamatába.

Emiatt a Tigáznak 4 millió forint bírságot kell fizetnie. Ezen túlmenően a GVH a gázszolgáltatót eltiltotta a törvénybe ütköző magatartás további folytatásától. A versenyhatóság kötelezte a Tigázt arra is, hogy a határozat kézhezvételétől számított 45. naptól kezdve tegye lehetővé a fogyasztók számára, hogy a kivitelező kiválasztásával kapcsolatban észrevételt tehessenek. E lehetőségről a Tigáznak a fogyasztókat a szerződéskötéskor tájékoztatnia kell.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-116/2005.

Budapest, 2008. március 11.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu