Nyomtatható verzió PDF formátumban

Az egészségügyi reformról nyit vitát a GVH

Hónapok óta heves vita folyik az egészségügyi reformról. Ha a viták során felvetődött, hogy esetleg ebben az ágazatban is lehetőséget kéne adni a versengésre, az mindannyiszor heves reakciókat váltott ki az érintettekből. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezt tapasztalva vitaanyagot készített a témában.

A versenyhatóság természetesen tisztában van azzal, hogy az egészségügyben a verseny számos okból korlátozott. Az egészségügyi piacok szabályozása során számos egészségpolitikai, szociális és fogyasztóvédelmi szempontra kell tekintettel lenni és ezek a célok sokszor nemhogy a versennyel, de még egymással is ellentétben állnak. A GVH mégis úgy véli, hogy a viták során hasznos lehet a versenyhez fűződő közérdek megjelenítése is. Álláspontunk szerint ugyanis nem lehetnek helyesek azok a döntések, amelyek a versenynek még a lehetőségét is elvetik, de helytelenek azok a döntések is, amelyek túlzott várakozással tekintenek a versenyre.

A vitaanyagban a GVH kísérletet tett arra, hogy a piac, a verseny szempontjából rendszerezze az egészségügyi és egészségbiztosítási piac működését, működtethetőségét. Eközben

  • -

    kerestük a verseny helyét,

  • -

    megkíséreltük bemutatni azokat a tényezőket, amelyek miatt az egészségügy piacain a verseny önmagában nem képes megoldani a létező szabályozási problémákat,

  • -

    feltártuk, hogy hol és hogyan lehetne javítani a verseny körülményein,

  • -

    kutattuk azokat a pontokat, ahol nagyobb mértékben lehetne támaszkodni a piac, a verseny hatásaira.

A versenyhivatal tisztában van azzal, hogy elemzései, javaslatai számos ponton vitathatóak, megvitatandóak. Az elemzésnél nem törekedtünk a teljességre, azt inkább problémafelvetőnek és egy sajátos nézőpont megjelenítőjének szánjuk. Az elemzésből nyert következtetéseink alapján felvázoltunk egy lehetséges célmodellt és megközelítési utat is. A GVH szerint ugyanis fontos lenne olyan kitörési pontokat találni, ahol a piac, a verseny, mint olcsó szabályozási eszközök jól hasznosulhatnának a társadalmi jólét javítása érdekében. A munka során a versenyhatóság figyelembe vette a jelenlegi piaci és szabályozási környezetből fakadó sajátosságokat, a közpolitikai prioritásokat, s igyekezett olyan javaslatot tenni, amely a jelenleginél több területen épít a verseny funkcióinak érvényesülésére.

A GVH differenciáltabb szakmai vitának szeretne helyt adni, méghozzá úgy hogy ebben a vitában a versenypolitikai megfontolások is érdemben terítékre kerüljenek és a sok egymásnak gyakran ellentmondó szempont és cél egy új nézőpontból is áttekintésre, megvitatásra kerülhessen. A vitaanyagot azért a GVH honlapján ( www.gvh.hu ) közzétesszük. Az ezzel kapcsolatos észrevételeket 2007. május 10-ig várjuk. Május második felében a témában a versenyhivatal vitát rendez, melyre ugyancsak várjuk az érdeklődők jelentkezését. A vitaindítóval kapcsolatos hozzászólásokat valamint a vitára való jelentkezéseket egyaránt Torjákné Amberger Teréz nevére küldjék. (Postacím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. e-mail: amberger.terez@gvh.hu Telefon: 472-8954)

Budapest, 2007. április 13.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu