Nyomtatható verzió PDF formátumban

A bíróság szerint is kartelleztek a Bartók Béla út építői

A Fővárosi Bíróság 2006. szeptember 26-án kihirdetett ítéletében helybenhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatát és egyben elutasította három útépítő társaság keresetét. A vállalkozások, a Strabag Rt., a Ring Kkt., valamint az Egút Rt. az őket elmarasztaló, 2004. márciusában hozott versenyhivatali határozatot támadta meg a bíróság előtt. A GVH Versenytanácsának akkori döntése szerint a felsorolt cégek a belső Bartók Béla úti útépítések, illetve a Bocskai csomópont átépítésére, a BKV Rt. Metró Projekt Igazgatósága által 2002 első negyedévében kiírt közbeszerzési eljárás során összehangolt magatartást tanúsítottak, korlátozva ezzel a gazdasági versenyt. Emiatt a Strabag Rt.-nek 137 millió, az Egut Rt.-nek 56 millió, a Ring Kkt.-nek pedig 52 millió forint bírságot kellett fizetnie.

A GVH idén már nyert pert útépítő vállalkozásokkal szemben. 2006 január 23-án ugyanis a Fővárosi Bíróság helyben hagyta a GVH Versenytanácsának azon határozatát is, amely szintén kartellezés miatt elmarasztalta a Betonút Rt.-t, a Debmút Rt.-t, az Egút Rt.-t, a Hídépítő Rt.-t és a Strabag Rt.-t. Az öt sztrádaépítésben részt vevő vállalkozásra a GVH összesen 7,043 milliárd forint bírságot szabott ki.

2006. szeptember 28.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-30) 618-6618
email: Mihálovits.András@gvh.hu
http://www.gvh.hu