A Gazdasági Versenyhivatal közleménye

European Watch Óra-, Ékszerkereskedelmi és Vagyonkezelő Kft

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa megállapította, hogy a European Watch Óra-, Ékszerkereskedelmi és Vagyonkezelő Kft. 2003-ban az általa szervezett, karórákra kiterjedő akciókat ismertető szórólapokon a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatást adott az árengedmény mértékéről.
Szintén megállapítást nyert, hogy a vállalkozás akkor is a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor azt állította, hogy a Michel Herbelin és a Jacques Lemans márkák vezérképviselete, mivel ez az eljárás során nem nyert bizonyítást.
Ugyancsak megtévesztette a fogyasztókat azzal, hogy az általa Nagykanizsán szervezett akciót ismertető szórólapon az ott feltüntetett Seiko óra (Mod. 76., Kinetic Auto Relay) kapcsán azt közölte, az a 2001. év órája volt.

A Versenytanács e magatartások további folytatását a határozat kézhezvételétől megtiltotta.

Budapest, 2003. november 26.

Elnöki Titkárság