SAJTÓFŐNÖK

Gazdasági Versenyhivatal közleménye

Nagy összegű bírságok gazdasági versenyt korlátozó megállapodásért

A Gazdasági Versenyhivatal gazdasági versenyt korlátozó megállapodás gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást öt, a gépjárművek eredetiségvizsgálatával foglalkozó vállalkozás ellen.

A GVH versenytanácsa a mai napon megtartott tárgyaláson megállapította, hogy az említett öt vállalkozás, (a Trans Holding Group (THG) Kft., a Metalelektro Kft., az Euro-Mobil Kft., az NJL Kft. és az Info Holding Group Rt.) 1999 március 12-én írásos megállapodásban rögzítették az eredetiségvizsgálat díjait, majd 2001. márciusában - a THG Kft. kivételével - elektronikus levélváltással egyeztettek a jövőben alkalmazásra kerülő díjakról.

A versenytanács e cselekményeket jogellenesnek, s mint a gazdasági versenyt korlátozóakat, a versenytörvénybe ütközőknek minősítette.

Jogsértőnek minősítette a versenytanács azt is, hogy az említett vállalkozások - szintén a THG Kft. kivételével - az alvállalkozóikkal kötött szerződéseikben kikötötték, hogy az általuk meghatározott áraktól az alvállalkozók csak írásos beleegyezésükkel térhetnek el. Ezen szerződéses kikötések további alkalmazását a versenytanács megtiltotta, egyben az eljárás alá vont vállalkozásokat összesen 27,3 millió (azaz Huszonhét millió Háromszázezer) forint bírság megfizetésére kötelezte, az alábbiak szerint:

- Trans Holding Group (THG Kft.)

3,5 millió Ft

- Metalelektro Kft.

8,5 millió Ft

- Euro - Mobil Kft.

5,3 millió Ft

- NJL kft.

9,0 millió Ft

- Info Holding Group Rt.

1,0 millió Ft

Budapest, 2003. 04. 14.

Dr. Polgárdy Géza sk.