Gazdasági Versenyhivatal
Sajtófőnök

A Gazdasági Versenyhivatal közleménye

Bírság versenyt korlátozó magatartásért négy Tiszafüreden és térségében működő sütőipari vállalkozásnak

A Gazdasági Versenyhivatal versenyt korlátozó magatartás gyanúja miatt eljárást indított hat, Tiszafüreden és térségében működő sütőipari vállalkozás ellen, mivel feltételezhető volt, hogy nevezettek 2002. évben egyeztették az együttes, de különböző mértékű áremelési szándékukat. Hetedikként a Magyar Pékek Ipartestülete ellen is megindult az eljárás, mert felmerült annak gyanúja, hogy az áregyeztetési megállapodások megszervezésében aktívan résztvett.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a mai napon megtartott tárgyalásán megállapította, hogy négy vállalkozás, jelesül a Tiszafüredi FŐNIX Kereskedelmi-Vendéglátó és Szolgáltató Kft., valamint a Szolnoki Sütőipari Rt., továbbá a JURA-PLUSSZ Termelő és Szolgáltató Kft., végül Bede Jenő vállalkozó 2002. március 5-én megtartott megbeszélésükön valóban egyeztettek a fehér kenyér minimális átadási árát illetően. E cselekményükkel a gazdasági versenyt korlátozó magatartást tanúsítottak, s a Tiszafüreden és térségében működő négy felsorolt vállalkozás jogsértést követett el a fehér kenyér átadási árának 2002. márciusában megvalósított áremelésekor. Ezért a jogsértő magatartás tanúsításában szervező szerepet betöltő tiszafüredi FŐNIX Kereskedelmi-Vendéglátó és Szolgáltató Kft-t 600.000.-Ft (azaz Hatszázezer forint) míg további három vállalkozást, így a Szolnoki Sütőipari Rt-t, valamint a JURA-PLUSSZ Termelő és Szolgáltató Kft-t, végül Bede Jenő vállalkozót egyenként (külön-külön) 500.000.-Ft (azaz Ötszázezer forint) bírság megfizetésére kötelezte.

A Gazdasági Versenyhivatal további két vállalkozás (a Hirsch és Társa M Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft., valamint a Tiszafüred-COOP Kereskedelmi és Szolgáltató Rt.) végül harmadikként a Magyar Pékek Ipartestülete ellen az eljárást bizonyítottság, illetve jogsértés hiányában megszüntette.

Budapest, 2003. október 09.

Dr. Polgárdy Géza