SAJTÓFŐNÖK

A Gazdasági Versenyhivatal közleménye

Megtévesztette a fogyasztókat a Hírpressz Kiadó Kft.

A Gazdasági Versenyhivatal a fogyasztók megtévesztésének gyanuja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a Hírpressz Kiadói Kft. ellen, miután észlelte, hogy nevezett "Hírpressz" című lapjában több olyan reklámállítást is megfogalmazott, melyek felvethetik a fogyasztók megtévesztése tilalmának megsértését.

A GVH versenytanácsa a mai napon megtartott tárgyaláson megállapította, hogy a 2002. őszén az újságkiadói piacra lépett, (s azon belül is az apróhirdetések közzétételére szakosodott) vállalkozás piaci helykeresése nem bizonyított, illetve valótlannak bizonyult állításokkal párosult , s ezzel jogsértést valósított meg. A "már több, mint 10000 példány jut el olvasóink kezébe" meg "a legolcsóbb olvasható apróhírdetési újság" végül "a legolcsóbb országos hírdetési napilap" megfogalmazású reklámállítások csekély súlyúaknak bizonyultak, ezért a versenytanács ezek fogyasztók megtévesztésére alkalmasságának megállapításán túl más szankció (bírság) alkalmazását nem tartotta indokoltnak.

Budapest, 2003. 02. 27.

Dr. Polgárdy Géza sk.