A Gazdasági Versenyhivatal közleménye

Megszüntető határozat a UPC Magyarország Kft. elleni eljárásban

A Gazdasági Versenyhivatal a UPC Magyarország Kft ellen annak megállapítása céljából indított eljárást, hogy a nevezett által Berettyóujfalun 2001. évben alkalmazott kábeltelevíziós havi előfizetési díj mértéke, valamint az a tény, hogy az előfizetőkkel nem fizettetett un. csatlakozási díjat, gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek minősülhet-e.

A vizsgálatot követően a GVH versenytanácsa tárgyalás mellőzésével meghozott határozatában - többek között - megállapította az alábbiakat.
Az UPC Magyarország Kft. csak Berettyóujfalu egy meghatározott - lakótelepi - területén szolgáltat, mely terület a versenytanács állandósult gyakorlata szerint egyben földrajzi területnek minősül. A Kft. hálózathoz kötött szolgáltatást nyújt, melyet csak azon előfizetők vehetnek igénybe, akik képesek rácsatlakozni a Kft. hálózatára. Ugyanezen, földrajzi piacon szolgáltat az ugyancsak hálózathoz kötött szolgáltatást nyújtó FiberNet Rt. is úgy, hogy az utóbbi szolgáltató előfizetői képesek voltak áttérni a UPC Magyarország Kft. szolgáltatására.
Mindezen tényekből megállapítható, hogy az érintett piacon a két szolgáltató között versenyhelyzet van a versenytárs FiberNet Rt. piacralépése óta. Mégpedig olyan körülmények között, amikor a UPC versenytársa az érintett piacnál jóval kiterjedtebb területen szolgáltat, ahová az eljárás alá vont vállalkozás jelentős beruházás nélkül nem léphet be, ugyanakkor a már kiépített hálózat megléte folytán abban az esetben, ha a UPC az árait, díjait hosszabb távon indokolatlan megemelné, a fogyasztóknak lehetőségük van visszatérni a földrajzi piacon kiépített hálózattal rendelkező FiberNet Rt. szolgáltatásaihoz.
Így az előfizetők hosszabb távon fennálló szolgáltatóváltási lehetősége miatt a versenytárs érintett piacról történő kiszorítására még a túlzottan alacsony ár sem alkalmas , mivel a nagyobb - de az eljárás alá vonti földrajzi területet is magában foglaló - földrajzi területen szolgáltató versenytárs hálózatának megléte miatt bármikor szolgáltathat az előfizetőknek. A versenytársaknak az érintett piacról való kiszorítására alkalmas ár - beleértve az egyszeri díj hiányának hatását is - alkalmazásának lehetősége így eleve hiányzik, ezért nincs mód a túlzottan alacsony ár alkalmazása miatti jogsértés megállapítására.

Budapest, 2002. október 1.

Dr. Polgárdy Géza
sajtófőnök