A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Hermina Center Ingatlanforgalmazó Kft. ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH 2018. október 19-én indított versenyfelügyeleti eljárást a Hermina Center Ingatlanforgalmazó Kft.-vel szemben. A versenyhatósághoz ugyanis nagyszámú piaci jelzés érkezett a céggel kapcsolatban, amelyek egyrészt a vállalkozás feltételezhetően tisztességtelen kereskedelmi kommunikációs gyakorlatára, másrészt a GVH hatáskörébe nem tartozó, polgári jogvitát megalapozó magatartásokra utaltak.

A vállalkozás 2016 májusa óta azt a benyomást kelti mind a közösségi oldalán, mind a honlapján megjelenő szöveges és vizuális elemek által, hogy azok az általa forgalmazott ingatlanokat, továbbá az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat, építési-berendezési lehetőségeket mutatják be. A GVH rendelkezésére álló adatok alapján azonban valószínűsíthető, hogy a cég nem az általa forgalmazott ingatlanokról készített vagy azokra jellemző, hanem más épületekről készült fotókat, ábrákat, alaprajzokat használt fel.

A GVH emellett valószínűsíti azt is, hogy a Hermina Center Kft. nem a szakmai gondosság követelményének megfelelően járt el, amikor törölte a közösségi oldalán megjelenő, a szolgáltatására, kereskedelmi kommunikációira nézve negatív véleményeket, és kizárólag a dicsérő bejegyzéseket jelenítette meg.

A GVH továbbá észlelte, hogy a cég az általa forgalmazott ingatlanokat passzívházként népszerűsíti, miközben valószínűsíthető, hogy az ingatlanok nem felelnek meg a passzívházzal szemben meghatározott követelményeknek, így azok ilyen minőségét a vállalkozás nem tudja megfelelően alátámasztani.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/38/2018.

Budapest, 2018. november 9.

Gazdasági Versenyhivatal

 

Információ a sajtó részére:
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban