A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 5,3 millió forint bírságot szabott ki a BLT Group Zrt.-re a végrehajtási tilalom megsértéséért.

A BLT Group Zrt. még 2017-ben szerzett irányítást a Balatontourist-csoporthoz tartozó, kempingeket üzemeltető három vállalkozás felett, és a GVH – 2017. szeptember 6-i határozatában – megállapította, hogy a tranzakció nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt.

Az összefonódást vizsgáló eljárásban azonban felvetődött, hogy a BLT Group Zrt. már az összefonódással kapcsolatos versenyhatósági döntés előtt megszerezte az irányítási jogokat, így megsértette a versenytörvényben szabályozott, a bejelentés-köteles összefonódásokra vonatkozó végrehajtási tilalmat. Ennek vizsgálatára a GVH 2017. szeptember 25-én indított versenyfelügyeleti eljárást a BLT Group Zrt.-vel szemben. Az eljárásban megállapítást nyert, hogy a társaság a fent hivatkozott összefonódást túl korán, a GVH összefonódással kapcsolatos döntése előtt hajtotta végre. A jogsértésért a hatóság 5,3 millió forint bírságot szabott ki a BLT Group Zrt.-re.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/44/2017.

Budapest, 2018. január 25.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

 

Nyomtatható verzió PDF formátumban