A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az Unilever Magyarország Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg 2015-2017. évi Iskolamosdó Felújítási Programjaival kapcsolatos hirdetéseivel. A hatóság ugyanakkor a jogsértés kimondása mellett eltekintett az egyéb jogkövetkezményektől.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt vizsgálta versenyfelügyeleti eljárásában, hogy megfelelő volt-e az Unilever Magyarország Kft. Domestos Iskolamosdó Felújítási Programjával összefüggésben 2015. évtől folytatott kereskedelmi gyakorlata.

A vizsgálat megállapította, hogy a 2015-2017. közötti években a társaság a programmal kapcsolatosan, a fogyasztókat közvetlenül megszólító, érzelmi kötődésükre alapozó kommunikációjában (pl. a „tegyünk együtt”, „segítse ön is vásárlásával” szlogenek használatával) tisztességtelenül közvetített olyan üzenetet, hogy a termékvásárlásonkénti 5 Ft-os fogyasztói hozzájárulásoknak szerepük volt a jótékonysági programban. A vállalkozás ugyan lebonyolította a felújítási programot, és a fogyasztói hozzájárulások értékének becsléséhez egy elismert piackutató cég adatait használta fel, azonban a kommunikációban azt sugallta, hogy a fogyasztók közvetlen, egyedi hozzájárulása számít, miközben az értékesítési adatok nyilvántartása, összesítése alkalmatlan volt minden egyes vásárlás regisztrálására. A vállalkozás nem járt el elvárható szintű szakismerettel, illetve a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelő gondossággal a kampányban, ezért megsértette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.

A vállalkozás üzenetei az átlagosnál is élénkebb érdeklődést válthattak ki a programban érintett iskolákhoz kötődő gyermekek családtagjai, ismerősei – kiemelten a kisgyermekes anyák – részéről. A GVH ezért különösen kiszolgáltatottnak tekintette a hirdetések célcsoportjainak egyes tagjait. A Versenyhivatal a jogsértés megállapításán túl egyéb jogkövetkezmények meghatározását nem tartotta indokoltnak, tekintettel az ügy különös méltánylást igénylő körülményeire és arra, hogy a vállalkozás jogkövető magatartást kívánt tanúsítani jótékonysági akciójában, a 2018. évi kampány kommunikációja pedig már meghatározott, a vásárlásoktól független összegű hozzájárulást ígért.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/10/2017.

Budapest, 2018. december 20.

Gazdasági Versenyhivatal

 

Információ a sajtó részére:
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban