A Gazdasági Versenyhivatal kiterjesztette az online társkereső szolgáltatást nyújtó be2 ellen folytatott eljárását a szintén a cég által működtetett academicsingles.hu weboldallal kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatok vizsgálatára is.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018 júliusában indított versenyfelügyeleti eljárást a be2 S.à.r.l.-al (be2) szemben. A hatóság több olyan magatartást vizsgál a www.be2.hu weboldalon nyújtott szolgáltatással kapcsolatosan, amely felvetheti a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanúját.

A GVH további piaci jelzések alapján immár azt is vizsgálja eljárásában, hogy a be2 az általa működtetett www.academicsingles.hu társkereső oldalán nem valósít-e meg ugyanazon szempontok szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, azaz

  • a weboldalon nyújtott szolgáltatás valóban ingyenes-e vagy ahhoz csak korlátozott mértékben férhetnek hozzá ilyen módon a tagok;

  • az átlagos fogyasztó észlelheti-e a prémium előfizetés automatikus meghosszabbodására, valamint a meghosszabbított időtartam alatt fizetendő díjra vonatkozó tájékoztatást;

  • szolgáltatása során milyen módon alkalmaz a vállalkozás általa létrehozott, a valóságban nem létező felhasználókhoz tartozó anonim vagy pszeudonim profilokat, illetve a fogyasztók megfelelő tájékoztatása mellett teszi-e ezt;

  • a fogyasztók számára úgy tette-e elérhetővé honlapján – a szolgáltatásával összefüggő általános szolgáltatási feltételek (ÁSZF) megjelenítése, valamint szerkesztése révén – a szolgáltatás reális megítéléséhez szükséges információkat, hogy a fogyasztók tájékozott döntést hozhatnak;

  • tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít-e meg a szolgáltatásának igénybevételére vonatkozó szerződés felmondásával kapcsolatban alkalmazott kereskedelmi kommunikációja

− az által, hogy míg a szolgáltatás igénybe vétele néhány kattintással lehetséges, a felmondásnak alaki követelményeknek kell megfelelnie (pl. a szerződést a fogyasztó kizárólag úgy mondhatja fel érvényesen, ha postán vagy faxon külföldi címre, illetve faxszámra küld nyilatkozatot);

− az által, hogy a felmondás határidejére vonatkozó, egymástól eltérő kereskedelmi kommunikációk indokolatlan terhet rónak a fogyasztóra az információ-keresést illetően;

− az által, hogy a fogyasztó döntési alternatíváit kiegyensúlyozatlan módon jeleníti meg (pl. a felhasználói profil törlésének lehetőségét a felkínált egyéb lehetőségektől elszakítva, máshol jeleníti meg).

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

A GVH korábban figyelemfelhívó tájékoztatást tett közzé honlapján az internetes társkeresés buktatóiról. A hatóság „Gondolja Végig Higgadtan” elnevezésű kampányának további tájékoztatói a Gondolja Végig Higgadtan menüpont alatt olvashatók.

Az év elején a GVH részvételével lezajlott, az online társkereső oldalakat érintő összehangolt nemzetközi vizsgálatról készült sajtóközleményünket itt olvashatják.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/19/2018.

Budapest, 2018. december 11.

Gazdasági Versenyhivatal

 

Információ a sajtó részére:
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban