A Gazdasági Versenyhivatal által meghirdetett pályázatokon elnyert támogatások főbb adatai

Az alábbi táblázat tartalmazza a GVH által meghirdetett pályázatokon elnyert támogatások főbb adatait és a támogatott programok eredményét (pl. beszámoló, tanulmány, cikk).

Sorszám

Kedvezményezett neve

Pályázati téma

Támogatott program rövid leírása

Megítélt támogatás összege (Ft)

A Támogatási szerződés megkötésének (esetlegesen módosított) dátuma

Megvalósítás (esetlegesen módosított) határideje

Megvalósítás eredménye

Ténylegesen folyósított támogatás összege (Ft)[1]

1.

Alapítvány a jogközelítésért és jogharmonizációért

7

Az inkumbens postai szolgáltatók stratégiai válaszai az egyetemes postai szolgáltatások liberalizációjára

2.000.000

2013.11.25

2014.04.15.

 

visszalépett

2.

Bibó István Szakkollégium a Felelős Értelmiségért Alapítvány

6

Tanulmánykötet a hírközlés ágazat fejlődéséről a piacnyitás óta alkalmazott versenyjogi intézkedések tükrében, kötetbemutató, szakmai konferencia

1.000.000

2013.11.14.

2014.04.15.

 Beszámoló

 Tanulmány

 

1.000.000

3.

Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Kft.

6

A hazai közoktatási tankönyvpiac 2013-as újraszabályozásának várható hatása a piacszerkezetre és a kartellek kialakulásának veszélyére: a nemzetközi elméleti és empirikus versenygazdaságtan szakirodalom feldolgozása és versenypolitikai ajánlások

1.262.800

2013.11.14.

2014.04.15.

Beszámoló

Tanulmány

1.158.067

 

4.

Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Kft.

6

Vállalatalapításhoz kötődő adminisztratív terhek csökkentésének versenyt ösztönző hatásai – nemzetközi irodalom összefoglaló, vonatkozó adatok feltérképezése, szektorális különbségek azonosítása

2.607.726

2013.11.14.

2014.04.15.

 

Beszámoló

Tanulmány

Tanulmány melléklete

2.397.000

5.

Infraport Gazdasági Tanácsadó Kft.

7

Az inkumbens postai szolgáltatók stratégiai válaszai az egyetemes postai szolgáltatások liberalizációjára és ennek versenypolitikai vonatkozásai

2.000.000

2013.11.14.

2014.04.15.

Beszámoló

Tanulmány

2.000.000

6.

MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont

7

Piacnyitás, piaci verseny és piaci stratégiák – Az inkumbens postai szolgáltatók stratégiai válaszai az egyetemes postai szolgáltatások liberalizációjára

2.600.000

2013.11.14.

2014.04.15.

Beszámoló

Tanulmány

2.318.603

7.

MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont

1

Kartellek, versenykorlátozási módszerek és korrupciós kockázatok a magyar közbeszerzések piacán 2005-2010

3.000.000

2013.11.14.

2014.04.15.

Beszámoló

Tanulmány

2.815.318

8.

Paradoks Research and Consulting Kft.

6

A versenypolitika szerepe a gazdasági növekedés elősegítésében

1.000.000

2013.11.30.

2014.04.15.

Beszámoló

Tanulmány

1.000.000

9.

Paradoks Research and Consulting Kft.

7

Az inkumbens postai szolgáltatók stratégiai válaszai az egyetemes postai szolgáltatások liberalizációjára

1.900.000

2013.11.30.

2014.04.15.

 

Beszámoló

Tanulmány

 

1.900.000

10.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

2

A GVH fogyasztóvédelmi eljárásaiban használható külföldön ismert és egyéb jogterületeken használt módszerek bemutatása, általános módszertan kialakítása lehetőségének megvizsgálása

3.800.000

 

 

 

visszalépett

11.

Scale Research Kft.

5

Beindult-e a verseny a hazai lakás-takarékpénztári piacon?

6.200.000

2013.11.14.

2014.04.16.

Beszámoló

Tanulmány

5.115.785

12.

Széchenyi István Szakkollégium Alapítvány

6

Nagy Széchenyis Problémamegoldó verseny; 2013/2014-es tanév tavaszi akadémiai félévének két, versenypolitikai témájú kurzusának támogatása

555.000

2013.11.29.

2014.04.15.

Beszámoló

476.340

13.

Transparency International Magyarország

4

A fékező és előmozdító tényezők azonosítása, amelyeket a vállalkozások az engedékenységi együttműködés vonatkozásában figyelembe vesznek

1.850.000

2013.11.14.

2014.04.15.

Beszámoló

Tanulmány

1.758.500

 


[1] A megítélt és a ténylegesen folyósított támogatás összege eltérő lehet. Ennek oka az, hogy a Kedvezményezettek a Program megvalósítását mind szakmailag, mind pénzügyileg igazolni kötelesek a GVH felé. Amennyiben a Program megvalósításának a GVH meglátása szerint relevánsan nem orvosolható szakmai hibái, hiányosságai vannak, vagy a Program megvalósításának pénzügyi igazolása nem megfelelő, a GVH nem folyósítja a megítélt támogatás teljes összegét. Valamint a GVH nem folyósítja a megítélt támogatás teljes összegét azon esetekben sem, amikor a Kedvezményezettek nem használják fel a megítélt támogatás teljes összegét.