Nyomtatható verzió PDF formátumban

Versenypolitika a válság után

MEGHÍVÓ

A Gazdasági Versenyhivatal 2010. március 3-án nemzetközi konferenciát szervez, amelynek témája "Versenypolitika a válság után". Az említett szakmai programot megelőzi az OECD-Magyar Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ (ROK) megalapítása ötödik évfordulójának tiszteletére szervezett programrész, amely a ROK szerepét és működését érintő előadások sorából áll.

A ROK 2005. február 16-án jött létre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közötti megállapodással és elsődlegesen a magyar kormány anyagi támogatásával. A közös intézmény fő célja, hogy a célcsoport országok versenyhatóságai számára biztosítson kereteket az intézményesített gyakorlati képzésre ezzel is emelve a versenykultúra színvonalát ebben a térségben. A ROK eddigi működése során 41 sikeres nemzetközi programot szervezett, melyen közel 1.100 nemzeti szakértő és több mint 250 előadó vett részt.

A ROK tehát immár öt éve szervez nagy sikerű képzési programokat, elsősorban a kelet-, dél-kelet és közép-európai országok versenyhatósági szakemberei, szabályozó hatósági munkatársak, illetve európai bírók számára. Az öt éves évfordulónak a GVH és a ROK egy nagyszabású ünnepség és nemzetközi konferencia rendezésével biztosít méltó keretet.

A fentieknek megfelelően a konferencia két részből áll. A program első része a ROK régióbeli szerepét, munkáját és eredményeit helyezi középpontba, ennek keretében tart előadás Balázs Péter úr, a Magyar Köztársaság külügyminisztere, Aart de Gues úr, az OECD főtitkár-helyettese, Gottfried Péter úr, a Magyar Köztársaság OECD nagykövete, Nagy Zoltán úr, a GVH elnöke. A program második része egy szakmai konferenciát foglal magában, melynek címe "Versenypolitika a válság után". A program ezen részében neves nemzetközi és hazai szakemberek osztják meg egymással és a hallgatósággal azon nézeteiket és tapasztalataikat, amelyek a válság utáni helyzetben jellemzik a versenyhatóságok munkáját. A ROK célcsoportját képező országok hatóságainak vezetői mellett olyan szakemberek is felszólalnak, mint Frédéric Jenny, az OECD Versenyügyi Bizottságának elnöke, illetve William Kovacic, az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Tanácsának biztosa, illetve David Lewis, a Dél-afrikai Versenyügyi Döntőbizottság volt elnöke, a Gordon Institute of Business Science professzora, valamint Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese.

Az esemény helyszíne: Stefánia Palota (Budapest, XIV. kerület. Zichy G. u. 3.)

A konferencia nyelve magyar, angol szinkrontolmácsolás biztosított.

Kérdés esetén kérem, keresse kollégámat Baráth Erikát (tel.: 472-89-85, e-mail: BARATH.Erika@gvh.hu , fax: 472-88-98), részvételi szándékát 2010. február 22-ig jelentkezési lap visszaküldésével jelezze a fenti elérhetőségekre.

Belényi Andrea
a Gazdasági Versenyhivatal főtitkára,
a GVH VKK vezetője

Összefoglaló a ROK munkájáról
Program és Prezentációk
Jelentkezési lap