Nyomtatható verzió PDF formátumban

Öt év versenypolitikájának mérlege

Mit hozott Magyarországnak és a régiónak az EU csatlakozás óta eltelt időszak?

MEGHÍVÓ

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenykultúra Központja (VKK) Neelie Kroes versenyügyi biztos asszony látogatása alkalmából félnapos szakmai programot szervez "Öt év versenypolitikájának mérlege - Mit hozott Magyarországnak és a régiónak az EU csatlakozás óta eltelt időszak"- címmel.

A konferencia célja bemutatni, hogy mit tett az Európai Bizottság a verseny őreként a régió versenyviszonyainak javításáért, a gazdasági hatékonyság növeléséért és a fogyasztói jólét emeléséért, illetve a nemzeti hatóságok ebben milyen szerepet játszottak.

A rendezvényen Neelie Kroes mellett Varga István gazdasági és fejlesztési miniszter, Nagy Zoltán, a GVH elnöke, Małgorzata Krasnodębska-Tomkiel, a lengyel versenyhatóság elnöke és Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója tartanak előadást és világítják meg a kérdéskört a saját szemszögükből és lehetőség nyílik a hallgatóság részéről kérdések feltételére is, amellyel reményeink szerint élénk eszmecsere alakul ki a résztvevők között.

A rendezvény időpontja: 2009. november 25., a program kezdési időpontja 9:30, a helyszíne: Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem (1088 Budapest, Pollack Mihály tér 3.) épület tükörterme. Az esemény moderátora: Mong Attila.

A konferencia kétnyelvű (angol és magyar) szinkrontolmácsolással kerül megrendezésre és állófogadással zárul.

Részvételi szándékát 2009. november 22-ig az ugyancsak mellékelt jelentkezési lap e-mailen vagy faxon való visszaküldésével jelezze: fax: (1) 472-8898, e-mail: BARATH.Erika@gvh.hu .

Belényi Andrea
a Gazdasági Versenyhivatal főtitkára,
a GVH VKK vezetője

Jelentkezési lap