Az ágazati vizsgálat letölthető PDF formátumban: A Gazdasági Versenyhivatal jelentése

A kapcsolódó mellékletek PDF, a táblázatok XLS formátumban letölthetőek:

Versenyhivatali kezdeményezések

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a feladat és hatáskörét szabályozó tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló, többször módosított 1996. évi LVII. törvényben foglalt jogosítványa alapján a lakáscélú jelzáloghitelezés piacon a 2002. január és 2004. július közötti időszakra vonatkozóan ágazati vizsgálatot folytatott, mivel a banki kamatok és a nagymértékben növekvő nyereség, az EU átlagnál lényegesen magasabb kamatmarzsok arra utaltak, hogy a versenyben a különböző versenyterületek közül az "árverseny"-ben nem mutatkoznak kellően a hatásos versenyszituáció jellemzői.

A GVH a vizsgálat során feltárt piaci helyzet értékelését jelentésben foglalta össze, mely szerint a vizsgálat eredményeként versenyfelügyeleti eljárás kezdeményezését nem tartotta indokoltnak egyik piaci szereplővel szemben sem, azonban a jelentés megállapításokat, felvetéseket is tartalmaz. A felvetések közé tartozik a fogyasztói tájékoztatás hatékonyabbá tétele, az árukapcsolás megtiltása, a kényszerértékesítés esetére aktuális piaci ár meghatározása, a vételi opció esetére lehetőség biztosítás az adós számára saját vagy közös értékesítésre, a díjstruktúra egyszerűsített, áttekinthetőbb közlése, a szerződésekre vonatkozó általános szerződési feltételek vizsgálata a fogyasztóvédelmi rendelkezésekkel való összhang tekintetében. A GVH szükségesnek tartja a fogyasztóvédelmi civil szervezetek jogkörének, érdekérvényesítő lehetőségeinek bővítését is.

Az ágazati vizsgálatról készült jelentés a GVH honlapján megtalálható.

Az ágazati vizsgálat lezárásaként a GVH felvetéseket kezdeményezett a szabályozási kompetenciával rendelkező kormányzati és más szerveknél, illetve a szakmai felügyeleti hatóságnál alapvetően a versenytörvénnyel nem kezelhető problémák rendezése céljából. A kezdeményezéseket tartalmazó leveleket és az azokra beérkezett válaszokat az alábbiakban hozza nyilvánosságra a GVH.

A levelezés JPG formátumban letölthetőek: