Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-141/2007/45. sz.

A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának megsértése tárgyában indult eljárásban tárgyaláson kívül meghozta az alábbi

végzést

A Versenytanács az eljárást megszünteti, egyben kötelezi az eljárás alá vontat, hogy jelen végzés kézhezvételétől számított 15 napon belül teljesítse alábbi vállalásait:

  • A fordítások elkészítésére vonatkozó 30 napos alaphatáridőt az alábbiak szerint módosítja:

    • rövidebb (10 oldalt meg nem haladó) fordítás esetén az alaphatáridő az iratok fordítására és azok hitelesítésére 30 napról 15 napra változik.

    • A sürgősségi felár a fentiek alapján csak a 10 oldalt meghaladó iratok esetében marad fenn, és ennek összege egységesen 25 %.

    • Az árjegyzék a fentiek alapján az alábbiak szerint módosul: sürgősség csak 10 oldal feletti okiratoknál 25 %.

  • Az Ügyviteli Szabályzatában átvezeti az új vállalási határidőket, és a közület és a lakosság vonatkozásában egységes pótlékolási rendszert alkalmaz.

  • A vállalt új határidőkről és az egységes pótlékolási rendszerről kifüggesztett árjegyzék és az Internet útján informálja a fogyasztókat.

A végzés ellen a kézbesítéstől számított nyolc napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel élhet az eljárás vont vállalkozás.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.