Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-120/2007/23.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (Budaörs) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztók döntésének tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárás során tartott tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy a 2007. január 19. és 2007. február 1. között tartott akciója keretében

  • (i)

    az akciós katalógusában meghirdetett 512 MB-os MP3/WMA-lejátszó és Kodak Easyshare C533 digitális fényképezőgép az adott akciós időszak elején nem volt elérhető egyes áruházaiban;

  • (ii)

    a ruházati termékekre vonatkozó végső kiárusítása részeként egyes - az akciós újságban kiemelten meghirdetett - termékek az adott akciós időszak elején egyáltalán nem voltak elérhetőek egyes áruházaiban és - az akciós újságban kiemelten meghirdetett ruházati termékek tekintetében - összességében irreálisan alacsony indulókészlettel készült fel az akcióra, illetve egy ruházati termék a meghirdetett árnál magasabb áron volt elérhető áruházaiban.

A Versenytanács kötelezi az eljárás alá vontat 100.000.000.- (százmillió) forint bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 1003.2000-0103.7557-0000.0000 számú bírságbevételi számlája javára köteles megfizetni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított harminc napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indokolás

A határozat indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.