Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-114/2007/19.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. (Budapest) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor

  • a Lakossági Forint Folyószámla,

  • a Junior Folyószámla,

  • a Diákszámla,

  • a Lakossági Elektronikus Számlacsomag,

  • a Lakossági Aktív Számlacsomag és

  • a Lakossági Takarékszámlához

kapcsolódó, 2007. március 26-tól 2007. április 27-ig, valamint 2007. július 16-tól 2007. augusztus 17-ig tartó betétlekötési akciói során televíziós reklámban, óriásplakáton, kültéri plakáton és a számlakivonaton a fogyasztókat nem, illetőleg nem teljes körűen tájékoztatta arról, hogy a két hónapos, akciós forint alapú lekötési konstrukcióban a maximális kamat csak úgy érhető el, ha

A Versenytanács megállapította továbbá, hogy az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor -Az OTP Bank mindig a legjobb megtakarítási módot kínálja- állítást szerepeltette egyes tájékoztatásaiban.

A Versenytanács kötelezi az eljárás alá vontat 132.000.000 Ft (azaz Százharminckétmillió forint) bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számla javára köteles megfizetni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Versenytanácsnál benyújtandó keresettel lehet kérni.

Indokolás

A határozat indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.