Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-127/2007/29.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyar Telekom Nyrt. (Budapest) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, a Magyar Telekom Nyrt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor

  • internetes honlapján 2007 áprilisától arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy a T-DSL Profi Grátisz, a T-DSL 4000 és a T-DSL Profi Grátisz Partner díjcsomagokkal akár 4 Mbit/s, a T-DSL Profi Ritmus és a T-DSL 8000 díjcsomagokkal akár 8 Mbit/s maximális letöltési sebesség érhető el,

  • szórólapján a 2007. évben arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy a T-DSL Profi Grátisz díjcsomaggal 4 Mbit/s, a T-DSL Profi Ritmus díjcsomaggal 8 Mbit/s letöltési sebesség érhető el,

  • nem, illetőleg nem megfelelő módon adott tájékoztatást

    • internetes honlapján a 2006. szeptember-októberi, a 2007. január-márciusi és a 2007. április-májusi időszakban,

    • a 2006. november-decemberében alkalmazott sajtóhirdetéseiben,

    • a 2006. november-decemberi és a 2006. január-márciusi időszakban alkalmazott televíziós reklámjaiban

  • arról, hogy a reklámozott áron történő szerződéskötés feltétele a szerződés határozott időre (1 vagy 2 évre) történő megkötése.

A Versenytanács kötelezi a Magyar Telekom Nyrt.-t 75.000.000 Ft (Hetvenötmillió forint) bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számla javára köteles megfizetni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Versenytanácsnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indokolás

A határozat indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.